Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt ígérte, meglepetést okoznak majd azoknak, akik kétkednek abban, hogy a szeptember elején felújítandó közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások elvezethetnek a békemegállapodáshoz.
A hét végén újabb négy holttestre bukkantak a mentőalakulatok az árvizek és földcsuszamlások sújtotta Nicaraguában, ahol két hete zuhog az eső - közölte a közép-amerikai ország polgári védelmének egyik illetékese.
Megnyílt -helyi idő szerint- délelőtt 11-kor a magyar nap a Shanghai-i világkiállítason. Az ünnepséget az expo kínai kormánybiztos helyettese nyitotta meg, majd beszédet mondott a magyar delegáció vezetője Szőcs Géza, a kulturális ügyekért felelős államtitkár.
Trópusi ciklon alakult ki az Atlanti-óceán fölött a Zöld-foki-szigetektől 935 kilométere nyugat-délnyugatra - jelentette szombaton a Miamiban lévő amerikai hurrikán-előrejelző központ.
Seherezádénak, az Ezeregyéjszaka hercegnőjének éreztem magam, amint végigvonultam az iszfaháni Abbasi Hotel lélegzetelállító lakosztályain. „Iszfahán a világ fele” – szól a perzsa közmondás, a karavánszerájból varázsolt luxusszálló pedig élő múzeumként rögtön a 300 évvel ezelőtti pompás perzsa uralkodóház idejébe repít. Az atmoszféra kitűnő, a berendezés és a PR területén azonban akad még javítani való.
Visszavonták szombaton azt az elfogatóparancsot, amelyet Svédországban adtak ki Julian Assange, a titkos amerikai katonai iratok nyilvánosságra hozatalával elhíresült oknyomozó honlap, a Wikileaks alapítója ellen.
A hivatalnokok autóinak megkülönböztető jelzése ellen szerveződött Kék Vödröcskék közösség mintegy 40 autója tüntetett az orosz fővárosban szombaton, de a konvojt a tüntetés végpontjának kijelölt hely közelében feltartóztatta 20 rendőrautó, csak a résztvevők fele jutott el a célpontig.
Az orosz titkosszolgálat munkatársai "megsemmisítették" a moszkvai metróállomásokon idén márciusban elkövetett öngyilkos merényletek elkövetésének központi figuráját - adta hírül több portál.
A magyarok az autonómiára emlékeztették Pozsonyt címmel terjedelmes írásban foglalkozik a szlovák-magyar viszonnyal a Pravda című független szlovák napilap.
150 ezer pakisztáninak kellett magasabb helyre költöznie az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartományban - közölte egy helyi kormányszóvivő.
Korábban nem tapasztalt számban fordultak szembe német konszernek főnökei Angela Merkel kancellárral, az ipar számára kedvező energiakoncepciót sürgetve. Ugyanis ennek elmaradása esetén veszélyeztetve látják Németország mint versenyképes ipari bázis jövőjét.
Bajba jutott iráni halászokat mentett ki a héten az Arab-tengerből egy amerikai hadihajó, majd átadta őket az iráni hatóságoknak - közölte pénteken az amerikai haditengerészet.
A helyi biztonsági erők ellen követték el támadásukat csütörtökön hszincsiangi ujgur nemzetiségűek - derül ki az északnyugat-kínai autonóm terület Akszu városának honlapján közzétett információból.
Iráni és orosz mérnökök megkezdték a dél-iráni Busehrben épült nukleáris erőmű üzemanyaggal való feltöltését - jelentette be az iráni atomenergia-ügynökség.
Szentpéterváron, ahol a város nagy része áram nélkül maradt 16.40-kor, egy óra elteltével újra kigyulladtak a fények és működésbe léptek a közlekedési lámpák: késő este még három kerületben nem volt áram, az egyik metróvonal rövidített útvonalon közlekedett, és a városközpont több metróállomása zárva volt.
A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be a szlovén miniszterelnök.
Dél-Jemenben 11 katona vesztette életét egy összecsapásban, amelyet ismeretlen, feltehetőleg az al-Kaida terrorszervezethez tartozó fegyveresekkel vívtak.