Külföld

Befagyasztanának béreket szomszédunkban

admin
admin

2010. 08. 20. 20:37

A szlovén kormány befagyasztaná a közalkalmazotti béreket 2012-ig, részeként azoknak az intézkedéseknek, amelyekkel csökkenteni akarja az államháztartási hiányt - jelentette be a szlovén miniszterelnök.

Borut Pahor azt mondta, hogy a kormány erről már egyeztet a szakszervezetekkel, és azt szeretné, ha augusztus végére megállapodás születne. Amennyiben nemet mondanának az érdekvédelmi szervezetek – tette hozzá -, akkor szeptemberben a parlament elé terjeszti bérbefagyasztási javaslatát a kormány.

A szakszervezetek álláspontját jelzi, hogy kilátásba helyezték: bérbefagyasztás esetén sztrájkok sorozatára kell felkészülnie a kormánynak.

Szlovénia komolyan megsínylette a globális gazdasági válságot, miután jelentősen függ az exporttól. Tavaly a bruttó hazai termék 7,8 százalékkal esett. Részben az adóbevételek csökkenése miatt a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 5,5 százalékról idén 6,1 százalékra nő. A kormány azzal számol, hogy a deficitet jövőre sikerül 5,2 százalékra mérsékelni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.