Nagyvilág

Biztonságiak elleni merénylet volt a hszincsiangi robbantás

A helyi biztonsági erők ellen követték el támadásukat csütörtökön hszincsiangi ujgur nemzetiségűek - derül ki az északnyugat-kínai autonóm terület Akszu városának honlapján közzétett információból.

A merénylet során hét ember meghalt, 14-en megsebesültek. A robbanás egy hídon történt, a város külterületén, a két tettes közül egy nő a helyszínen meghalt, a másikat, egy férfit őrizetbe vették – jelentette a Hszinhua hírügynökség korábban, megjegyezve, hogy a cselekmény szándékos volt.

Az eddigi hivatalos tájékoztatásból nem derül ki, hány rendőrjárőr és hány civil volt az áldozata a háromkerekű motoros járműről elkövetett támadásnak. Azt sem közölték, mi volt az indíték.

Más jelentések szerint a Hszincsiang székhelyétől, Urumcsitól mintegy 650 kilométerre lévő Akszuban semmi jele a két nappal korábbi támadásnak, nincsenek fokozott biztonsági intézkedések, a városban nem állítottak fel ellenőrzőpontokat.

Tavaly júliusban Urumcsiban közel kétszáz halálos áldozatuk volt etnikai támadásoknak, amelyeket ujgurok követtek el han kínaiak ellen. A véres zavargások közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Dél-Kínában két ujgur munkást tisztázatlan körülmények között meggyilkoltak hanok. A gazdaságilag fejletlen országrészben hosszú ideje etnikai feszültség érezhető az ott élő őslakos muszlim ujgurok és a han kínaiak között, amit a helyi és a központi kormányzat beruházásokkal, munkalehetőségekkel, az életszínvonal javításával próbál enyhíteni.

Hszincsiangban már több alkalommal csaptak le a kínai hatóságok “Kelet-Turkesztán” függetlenségéért harcoló szeparatista fegyveres csoportokra, amelyek merényleteket követtek el vagy terveztek. A függetlenség gondolatát az Egyesült Államokban és Európában működő emigráns ujgur szervezetek is támogatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik