Észak-Korea hivatalosan is tárgyalások megkezdését javasolta Dél-Koreának - tudósított a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Szöul a javaslatot szinte azonnal elutasította.
Pénzügyi nehézségekkel néz szembe a WikiLeaks kiszivárogtató portál, hetente 480 ezer euró a vesztesége az amerikai diplomáciai üzenetek közlése óta - magyarázta Julian Assange a honlap alapítója svájci lapoknak nyilatkozva.
Ismeretlen tettesek hétfőre virradóra magyarellenes gyalázkodó graffitiket és horogkereszteket festettek a bukaresti magyar nagykövetség kerítésére - értesült az MTI bukaresti irodája.
Az izraeli titkosszolgálattal, a Moszaddal kapcsolatban álló, állítólagos "kémhálózat" tagjait tartóztatták le Iránban - adta hírül az állami televízió.
Milorad Dodik, a boszniai szerbek vezetője kijelentette egy vasárnapi interjújában, hogy "az ország szétesőben van", valamint hogy a szerbek nem hajlandók belemenni Bosznia még erősebb központosításába csak azért, hogy az ország csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
Mintegy száz emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében, a balesetben legalább hetvenen életüket vesztették - jelentette az állami televízió és több hírügynökség.
Mintegy száz emberrel a fedélzetén lezuhant vasárnap egy iráni utasszállító repülőgép az ország északnyugati részén lévő Urmia város közelében, a balesetben legalább hetvenen életüket vesztették - jelentette az állami televízió és több hírügynökség.
Válságos az állapota Gabrielle Giffords amerikai képviselőnőnek, akit szombaton lőtt fejbe egy fegyveres támadó az arizonai Tucsonban. A merényletben hat ember meghalt, 12 pedig megsebesült.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két évtizeddel ezelőtti megalakulásakor az egység és a szolidaritás jellemezte a romániai magyarságot, de a szolidaritás és az egység parancsa ma is hasonlóan fontos - hangsúlyozta Markó Béla, a szövetség elnöke Kolozsváron.
Tunéziában vasárnapra virradóan is voltak zavargások, és ezeknek legalább nyolc halálos áldozata van különböző adatok szerint, de van olyan forrás, amely húsz halottról számolt be.
Több mint nyolcezren nyújtottak be eddig honosítás vagy visszahonosítás iránti kérelmet a szabadkai főkonzulátuson; május végéig minden időpont foglalt - írta hétvégi számában a Magyar Szó című újvidéki lap.
A francia erők sikertelen szabadítási kísérlete közben életét vesztette két francia férfi, akiket péntek este raboltak el fegyveresek a nigeri fővárosban, Niameyben - közölte szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium szóvivője.
A római Forma-1-es futam 2012-es megvalósításának érdekében a projekt atyja, Maurizio Flammini hóval borítaná be a Circus Maximus ókori lóversenypályáját.
Frank-Walter Steinmeier, az ellenzéki német szociáldemokrata párt (SPD) frakcióvezetője egy lapinterjúban elmarasztalta a német kormányt, azt állítván, hogy meghunyászkodik a magyar médiatörvény körüli vitában.
Két ember meghalt és mintegy négyszázan sebesültek meg Algériában az élelmiszerek drágulása és a növekvő munkanélküliség miatt négy napja kirobbant zavargásokban - közölte szombaton Dahu Uld Kablia belügyminiszter.
Hetvenhárom éves korában szombaton Prágában meghalt Jirí Dientsbier, az 1989-es rendszerváltás utáni első csehszlovák külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.