Külföld

Megöltek két francia túszt Nigerben

admin
admin

2011. 01. 09. 06:53

A francia erők sikertelen szabadítási kísérlete közben életét vesztette két francia férfi, akiket péntek este raboltak el fegyveresek a nigeri fővárosban, Niameyben - közölte szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium szóvivője.

Alain Juppé védelmi miniszter nyilatkozata szerint a két férfit halva találták az emberrablókkal vívott összecsapás helyszínén.
Nicolas Sarkozy francia elnök később közleményében tudatta, hogy az emberrablók végeztek a túszokkal. Sarkozy gyáva és barbár bűnténynek nevezte ezt, és fogadkozott, hogy országa “fáradhatatlanul fog harcolni a terrorista barbárság” ellen.

A beszámolók szerint a nigeri hatóságok és a helyi francia erők katonái a bűntény után azonnal üldözőbe vették az emberrablókat, és többször is harcba keveredtek velük. Az üldözés egészen Mali határáig folyt, ahol Juppé közlése szerint újabb összecsapásra került sor. “A térségben lévő francia erők által indított és összehangolt művelet eredményeképpen a terroristáknak útját állták a mali határnál, és közülük többet elfogtak” – mondta a francia miniszter, hozzátéve azonban, hogy az összecsapás után a két túszt halva találták.

Ez már a második sikertelen francia túszszabadítási akció volt tavaly július óta a térségben. A nyugat-afrikai Nigerben az elmúlt években több nyugati ország állampolgárát is elhurcolták, akik végül gyakran az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat észak-afrikai szárnyának kezére kerültek. A túszok nagy része az emberrablók követeléseinek teljesítése után visszanyerte szabadságát, elemzők szerint összesen több millió dollár váltságdíj fejében, jóllehet a hatóságok hivatalosan soha nem ismerik el, hogy fizetnek az elraboltak elengedéséért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.