Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban hivatalosan is bejelentette, hogy Izrael és a palesztinok újrakezdik a béketárgyalásokat.
Az észak-koreai hatóságok szabadon engedték szombaton Robert Park koreai származású amerikai misszionáriust, aki decemberben illegálisan lépett be az országba.
Egyetértés volt az amerikai és észak-koreai tárgyalófelek között az észak-koreai atomprogramról áprilisban megszakadt tárgyalások újrafelvételét illetően - közölte csütörtökön az amerikai elnök különmegbízottja.
A volt amerikai elnök elérte, amit külügyminiszter feleségének nem sikerült; Észak-Korea elengedte azt a két amerikai újságírót, akiket hónapokkal ezelőtt fogtak el tiltott határátlépés miatt.
Észak-Korea felfüggesztette atomlétesítményeinek működésképtelenné tételét, sőt fontolóra veszi, hogy helyreállítja a Jongbjon atomerőmű működését, mert az Egyesült Államok megsértette az észak-koreai atomprogramról szóló hatpárti megállapodást - idézte kedden a hivatalos KCNA hírügynökség a külügyminisztérium egyik illetékesének nyilatkozatát.
Észak-Korea hamarosan átadja nukleáris anyagainak és felszereléseinek teljes listáját, amit az atomprogramja beszüntetéséről született hatoldalú egyezményben vállalt – közölte a délkelet-ázsiai és csendes-óceáni térségért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerdán Bécsben.
Hatoldalú tárgyalások kezdődnek hétfőn a két Korea határán az Észak-Koreának nyújtandó energetikai segítségről - közölte vasárnap a dél-koreai külügyminisztérium szóvivője.
Észak-Korea beleegyezett abba, hogy december végéig felszámolja jongbjoni atomreaktorát és egyéb atomlétesítményeit, valamint közzéteszi e létesítmények teljes listáját. Az egyezség ellenére Washington nem törölte az országot a terrorszervezetek listájáról.
Az észak-koreai külügyminisztérium kedden cáfolta, hogy nukleáris segítséget nyújtana Szíriának, noha az ország területén nemrég izraeli repülőgépek nukleáris tevékenységre utaló célpontot találtak el.
Megkezdték munkájukat kedden Észak-Koreában azok az amerikai, kínai és orosz szakemberek, akik öt napon át az észak-koreai atomlétesítmények felszámolásának módozatait tanulmányozzák a távol-keleti országban.
Az emberi jogok sorozatos megsértése mellett Észak-Korea nukleáris ambíciói aggasztják leginkább a világot. Jóllehet Phenjan bezárta központi atomerőművét és jelenleg engedékenynek mutatkozik, az Egyesült Államokkal és Japánnal való viszonyt még nem sikerült megnyugtatóan rendezni.