Park már meg is érkezett Kínába – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Az amerikai diplomácia már pénteken közölte, hogy a férfit szabadon fogják engedni, de ennek érdekében – állításuk szerint – semmilyen tárgyalás nem folyt Washington és Phenjan között.
Park saját bevallása szerint azért ment Észak-Koreába a befagyott Tumen határfolyó jegén átkelve, hogy rávegye az észak-koreai vezetést az országban raboskodó politikai elítéltek szabadon engedésére.
Állítólag egy Kim Dzsong Ilnek címzett levelet is magával vitt. Az írás arra kéri az ország elsőszámú vezetőjét, hogy zárassa be a lágereket, tegyen intézkedéseket honfitársai életkörülményeinek javítására és az emberi jogok betartására.
A hivatalos észak-koreai sajtó azt írta, hogy a 28 éves férfi “a hazug nyugati propaganda hatása alatt követte el tettét, de őszintén megbánta azt, és a szívélyes bánásmód hatására megváltoztatta véleményét az országról”.
A pekingi amerikai nagykövetség nem erősítette meg, hogy Park megérkezett volna a kínai fővárosba.
Az amerikait valószínűleg azért engedte el Phenjan, mert javítani akarja kapcsolatait Washingtonnal.