kiskorú veszélyeztetése
Az első fokon 13 év fegyházra ítélt nő beadványát természetesen visszadobta az ügyészség.
2017. 06. 22. 07:45
A nő mindhárom gyermekét elhanyagolta, ketten közülük még óvodások. A bíróság börtönbe küldte, méghozzá jogerősen.
2017. 06. 15. 12:47
A kórház orvosa hiába mondta, hogy minél előbb el kell látni a picit, a pár hazavitte. Rendőrt kellett küldeni hozzájuk.
2017. 05. 10. 07:25
Rendszeresen bántalmazta a gyereket, mert így akarta nevelni. Olyan sérüléseket okozott, amelyeknek nem maradt nyoma, de a kisfiú végül elmondott mindent az anyjának.
2017. 05. 05. 09:20
A szülők gyakran veszekedtek, verekedtek. A gyerekek alig jártak iskolába, agresszívan viselkedtek ők maguk is.
2017. 04. 21. 09:00
A nagyobb gyereket azzal fenyegette, hogy megöli, ha beszél, ráadásul vele figyeltette a lakás környékét, hogy ne zavarja meg senki. Tizenkét évet kapott.
2017. 04. 19. 08:52
A szülő négy éven át molesztálta gyermekét, leginkább amikor ittas volt. A kislány nem mert beszélni, de a jegyei romlani kezdtek és egészségügyi problémái lettek.
2017. 04. 12. 12:20
A férfi rettegésben tartotta családját, előfordult, hogy azzal fenyegetőzött, "kinyír mindenkit". Élettársa gyermekét többször megalázta, ő egy asztalhoz sem ülhetett vele.
2017. 04. 05. 11:11
Azt mondta, azért aludt kiskorú lányok között, mert „szerették őt”.
2017. 03. 31. 07:21
A szülők bementek vásárolni a plázába, és már háromnegyed órája ott voltak, amikor járókelők meghallották a pici sírását és segítséget hívtak.
2017. 03. 30. 13:55
Mindkét szülő ivott, nem dolgoztak, nem takarítottak, nem főztek, nem törődtek a gyerekek tanulmányaival, de segítséget sem fogadtak el.
2017. 03. 30. 10:23
A rendőrség szerint nem történt meg a kiskorú veszélyeztetése, noha a pécsi pap magát jelentette fel.
2017. 03. 29. 17:51
A két gyerek csak a 2015-16-os tanévben 682, illetve 815 órát hiányzott igazolatlanul az iskolából. A szülőket - ahogy sok más - ez sem érdekelte.
2017. 03. 17. 09:33
A vád szerint volt akinek a haját rángatta, mást tenyérrel vágott pofon, és arra is volt példa, hogy egy gyereket kilökött az ajtón.
2017. 03. 16. 16:09
Azt kérte a kislányoktól, hogy fogják meg a nemi szervüket. Az idősebb lányt pedig itallal kínálta és rávette, hogy feküdjön le vele.
2017. 03. 07. 15:49
Az anya büntetését enyhítette a bíróság, az apa viszont börtönbe megy.
2017. 02. 21. 16:02
Lebukásakor a férfi azt mondta, akkor erőszakolja meg a gyereket, amikor akarja.
2017. 02. 21. 10:17
A férfi élettársa unokáját molesztálta. Rajtakapásakor azt mondta, akkor teszi magáévá a kislányt, amikor akarja - áll a vádiratban.
2017. 02. 20. 07:20
De előtte még itatták őt és meztelenkedtek előtte. A törvényszék szerint nem szükséges, hogy rács mögött maradjanak.
2017. 02. 16. 12:51