Belföld

Mocsokban, állatok között nevelte gyerekeit a somogyi pár

A Nagyatádi Járásbíróság tárgyalta egy pár ügyét, akik a vád szerint súlyosan elhanyagolták gyermekeiket. Egyebek mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találták őket bűnösnek, és egyiküket egy év négy hónap, míg a másik vádlottat egy év hat hónap szabadságvesztésre ítélték, de két év próbaidőre felfüggesztve. Ezzel együtt megszüntették szülői felügyeleti jogukat.

A nem jogerős döntés szerint a szegényes körülmények között élő pár egyáltalán nem foglalkozott a gyerekekkel – veszélyeztetve a fejlődésüket.

Nem mosdatták, fésülték őket, hajuk csomókban ragadt össze, ezért le kellett vágni. A gyermekeket a kiscsirkékkel együtt tartották a lakásban, az ágyneműtartóban pedig malacokat neveltek. Az udvar tele volt pelenkákkal, amiket a kutyák hordtak szét. Védőnőhöz, illetve gyermekorvoshoz nagyon ritkán mentek, betegségeiket nem kezeltették. Nem tanították meg őket mosakodni, evőeszközzel enni, illetve a legkisebb testvért beszélni sem.

A törvényszék igazságügyi elmeorvos szakértőt rendelt ki, a tárgyalást a szakvélemény beérkezését követően folytatják – tudtuk meg a Kaposvári Törvényszéktől szerdán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik