Nagyvilág

Panaszkodott a túl meleg rabszállító miatt az anya, aki forró autóban hagyta a gyermekét

Letartóztattak és kiskorú veszélyeztetésével vádoltak meg a floridai hatóságok egy 30 éves nőt, amiért a tűző napon, egy bevásárlóközpont parkolójában álló autóban magára hagyta 5 éves fiát.

A rendőröket egy járókelő értesítette, aki észrevette az erősen verejtékező gyermeket az autóban, amelyiknek csak egyik ablaka volt kissé leengedve. A bejelentő azt mondta, a fiú már vagy húsz perce egyedül van, sír és visítozik.

Colleen Walker, az anya teljesen megdöbbent, amikor észrevette, hogy rendőrök és tűzoltók veszik körül a kocsiját. Azt mondta, csak 10 percre ugrott be a boltba a 3 éves lányával, és a fiát azért nem vitték magukkal, mert ő nem akart menni.

Amikor azonban a rendőrök megnézték a biztonsági kamerák felvételeit, rájöttek, hogy a fiú majdnem 30 percig volt egyedül. A tűzoltók közölték az anyával, a fiának szerencséje van, hogy életben maradt. Több olyan esethez kellett már kimenniük, amikor 10 – 15 perc elég volt ahhoz, hogy egy autóban hagyott gyerek meghaljon.

A helyi hírportálok beszámolói szerint, amikor a nőt egy rabokat szállító furgonba ültették, Walker azonnal panaszkodni kezdett a kibírhatatlan hőségre, és követelte, hogy a sofőr indítsa be a légkondicionálót.

A nő óvadékát ötezer dollárban (kb. 1,3 millió forintban) állapította meg a bíróság. Ha bűnösnek találják, akár öt évet is kaphat.

(via WFTV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik