Vélemény

El a kezekkel Kele Jánostól!

24.hu
24.hu

„El a kezekkel a Ferencvárostól!” – üzente több helyszínen – így a lelátón és a Belügyminisztérium épülete előtt – kifeszített molinón is az egyik FTC-s szurkolói csoport.

A Facebook-oldalukra egy másik molinóról készült kép is fölkerült, ezen az áll: „Kele Jani, kezdj el aggódni…”

A molinót tartók arcát kitakarták. Érthető, újságírókat fenyegetni szégyenletes dolog, jó tudni, hogy nem büszkék rá.

Aggódnia, jó esetben, viszont nem a 24.hu munkatársának kell. Kele János a Fradiváros-ügyben kizárólag tényekről ír. Arra kíváncsi – és messze nincs egyedül sem lapunk szerkesztőségben, sem a labdarúgást szerető magyarok között –, hogy mire költötte az egyesület a 25 milliárd forintos állami támogatását (azóta tudjuk: a pénz egy jelentős részét továbbadta a futballklubot működtető zrt.-nek, hogy az játékosokat vegyen belőle), és mindez összefér-e a magyar és uniós szabályokkal, az UEFA előírásaival.

Minthogy a Belügyminisztérium időközben feljelentést tett költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntette, valamint hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt, és visszaköveteli a pénzt, erős érvek szólnak amellett, hogy nem maradéktalanul fér össze. Hogy így van-e, azt majd a bűnüldöző szervek elbírálják.

Az újságíró feladata ebben az ügyben sem az ítélkezés, hanem a kérdésfeltevés és az ellenőrzés. Munkatársunk közérdekű adatigénylést nyújtott be a Belügyminisztériumhoz arról, hogy továbbadta-e az egyesület a támogatást, és milyen kiadásokra számolta el. Megkereste a Támogatásokat Vizsgáló Irodát, és a választ teljes terjedelmében közölte. Idővonalra tette a szereplők egymásnak ellentmondó nyilatkozatait, és külön megírta azt is, hogy az állami támogatás önmagában nem szabálytalan – Európa-szerte számos klub él vele –, továbbá hogy az UEFA-szankció kockázata jelen állapotában elhanyagolható. A támogatói okirat tartalmáról soha nem állított semmit, minthogy nem ismeri. Ezért további kérdéseket küldött a Belügyminisztériumnak a dokumentummal kapcsolatban, hiszen kizárólag a támogatói okirat és annak módosításai árulják el, pontosan milyen feltételek és elvárások mellett adta oda az adófizetők pénzét az egyesületnek az állam. Hogy mire lehetett költeni, és mire nem.

Eddig terjed az újságíró dolga.

„El a kezekkel a Ferencvárostól!” – jó gondolat, nehéz vele nem egyetérteni.

Sokan magukra vehetnék, elsősorban azok, akik magukat azonosítják a klubbal, pedig csak ártanak neki.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik