A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint viszont az ügy rámutat arra, hogy az adminisztráció vezető tisztségviselői között mély és átgondolt koordináció van szakpolitikai kérdésekben.
Izrael biztonságpolitikai gondolkodását továbbra is az elrettentés igénye határozza meg. A jemeni húszik esete ugyanakkor épp azt igazolja az eddigieknél is világosabban, hogy ez a stratégia nagy valószínűséggel már nem működik.
Szombaton megérkezett és biztonságban ki is rakodták a Gázai övezetnek szánt első tengeri segélyszállítmányt - közölte szombaton a misszió mögött álló spanyol szervezet, a World Central Kitchen (WCK).
Bebörtönzött palesztinok jogait képviselő izraeli aktivisták arra hívták fel a figyelmet szombaton az ENSZ genfi székhelyén, hogy az emberi jogokat sértő körülmények között tartanak fogságban palesztinokat Izraelben.
A Gázai övezet északi részén minden harmadik 2 év alatti gyermek súlyosan alultáplált, és már fennáll az éhínség veszélye - közölte szombaton a palesztin enklávéban működő ENSZ-ügynökség, az UNRWA.
A Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az elmúlt 24 órában 63 palesztin halt meg és 112-en megsebesültek az izraeli csapásokban – írja a The Guardian.
Az ENSZ Palesztina Menekülteket Segítő és Munkaügyi Ügynöksége (Unrwa) szombaton azt közölte, hogy „minden harmadik két év alatti gyermek jelenleg súlyosan alultáplált Gáza északi részén” egy X-en közzétett posztban.
Rekordszámú palesztin fogoly raboskodik az izraeli börtönökben, ahol „szisztémás visszaélésekkel” és kínzással szembesülnek – figyelmeztettek jogvédők, és nemzetközi fellépést követelnek – írja az AFP.