November 15-től a Kossuth téren demonstrál a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) a köznevelési törvény ellen. A jogszabályt hétfőn várhatóan a parlament elfogadja. A HAT egyik alapítóját, Molnár Lajost kérdeztük, megérte-e a hat hét fagyoskodás.
December 19-én a köznevelési törvény parlamenti végszavazásával egy időben a Kossuth téren a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) „csenget” a képviselőknek és a magyar iskoláknak.
Tanár bácsiként magyarázta brüsszeli bizonyítványát Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben. Ezzel akarata ellenére azt is bemutatta a Nemzet Tanítója, hogy képzeli el a nemzet tanítóinak munkáját.
Megfontolandónak tartaná Orbán Viktor a 9 éves általános iskola bevezetését, a pedagógus-életpályamodellt viszont nem feltétlenül tenné a köznevelési törvény részévé – derült ki a kormánypárti frakció vitáján.
Az Orbán-kormány oktatáspolitikai ajánlata a nemzeti (értsd: nem roma) középosztálynak (értsd: nem szegény) szól. Radó Péter szerint ebből következik a rendszer szelekciójának további növelése.
Több eddig vitatott ponton megállapodás született a Fidesz oktatási munkacsoportja és az oktatási államtitkárság között. Nem lesz felzárkóztató osztály, definiálják az egész napos iskolát.
Hoffmann Rózsa nagy ígérete, a pedagógusfizetések emelése kerül veszélybe, ha a parlament elfogad egy fideszes módosító javaslatot. Viszont több mint 380 milliárdot spórolhatna a kormány a tanárokon.
Egy kizárólag saját kis nemzeti lavórjának képző felsőoktatási rendszer nem csupán megpunnyad, de el is szegényedik. A parlament előtt lévő törvénytervezet éppen az ellenkező irányba mozgatja a felsőoktatást, mint az elvárható lenne – véli Radó Péter oktatáskutató.
Egy KDNP-s honatya módosítaná a köznevelési törvény testi fenyítésről szóló passzusát, kihúzná az ezt tiltó egyik mondatot. Villáminterjú az előterjesztő Michl Józseffel.