hódmezővásárhely

fürdés a szökőkútban (hőség, szökőkút, győr, fürdés, fertőzés)
A jövőben a Zsigmondy helyett az Alföldvíz Zrt. látja majd el Vásárhelyen és környékén a ivóvíz-szolgáltatást. Hogy mi lesz az előbbi cég, annak munkatársainak és vagyonának a sorsa, az is kiderül még ezen a héten.
2013. 08. 26. 09:36
Most szeptemberben is több száz futó, gyalogos és kerékpáros vághat neki a mártélyi Tisza-part tanösvényeinek. Az idei Bodnár Bertalan Teljesítménytúra és Maraton, a szervezők szerint a visszatérő, rutinos versenyzőknek és túrázóknak is tartogathat meglepetéseket.
2013. 08. 26. 11:11
Hiányosságot talált a műszaki ellenőr Vásárhelyen a Hóvirág utcán, ezért a kivitelezővel azt pénteken újraaszfaltoztatta, közben az általunk is felvetett csattogó csatornafedelek problémája is megoldódott. Éppen időben, mivel a jövő héten sort kerítenek a műszaki átadásra.
2013. 08. 23. 13:35
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényeken ezrek vettek részt Hódmezővásárhelyen, jelezve, a vásárhelyi ember igényli a tartalmas programokat, egyúttal a közösségi életet, az összetartozás érzésének megerősítését.
2013. 08. 21. 10:20
Augusztus 20 estéjén tűzijátékot nem, de a szokásos operett gálát mindenképpen láthatott és hallhatott a Kossuth térre kilátogató pár ezer ember Hódmezővásárhelyen.
2013. 08. 21. 08:21
Olvasói sztorik