Hetilap: Pénzügyek

Idei első negyedéves gyorsjelentésének közzététele után több mint 500 forinttal csökkent, és egészen 10 200 forintig esett a Pick-részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A cég első háromhavi teljesítménye, 28,4 százalékkal bővülő adózás utáni eredménye némileg elmarad az elem- zői várakozásoktól. A reméltnél csekélyebb eredmény főként a csoportba nemrégiben integrált Szegedi Paprika 196 millió forintos veszteségének [...]
2000. 05. 17. 00:00
A vállalat közleménye szerint a Synergon előrehaladott tárgyalásokat folytat egy horvátországi akvizícióról, továbbá több romániai társaság is szóba jöhet a terjeszkedő cég partnereként.
2000. 05. 17. 00:00
Ugyan az OTP Bank részvényei az elmúlt hetekben a többi blue chiphez hasonlóan komoly árfolyamveszteséget szenvedtek el, május második hetére elvonultak a felhők, s a banki papírok ismét a 15 ezer forintos, április elején jellemző árszintet közelítik. Pedig a befektetők nem veszik jó néven a tőzsde legfontosabb társaságai közt számon tartott bankcsoporttól, hogy évekkel ezelőtt [...]
2000. 05. 17. 00:00
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, fő tulajdonosa és egyben elnök-vezérigazgatója, igyekszik bebizonyítani, hogy cége magyarországi háttérbázissal is sikeres lehet a nemzetközi porondon. Mint mondja, 1982-ben a társaság megalapításakor az lebegett a szemük előtt, hogy a magyarországi jól felkészült tehetséges szakemberek anélkül valósíthassák meg terveiket, hogy külföldre költöznének. Ugyanakkor azt is látták, hogy ha igazán komoly [...]
2000. 05. 17. 00:00
Anticiklikus stratégiát köivetne befektetéseiben Bereczki Zoltán, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. alapkezelője. A kötvénypiaci szakértő szerint a hazai állampapírpiac a kereslet és kínálat egyensúlyának felborulása miatti korrekciót élt, illetve él át. Az év első két hónapjában egyértelműen megfigyelhető volt, hogy a háztartások a bankbetétben tartott megtakarításaik egy részét befektetési alapokba helyezték át, ami közvetve keresletnövekedést [...]
2000. 05. 17. 00:00
INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 8 978 -0,75 +1,80 Dow Jones, New York 10 768 +1,80 -5,02 Nasdaq 3 608 -5,48 -10,79 FTSE-100, London 6 309 +1,87 -8,96 DAX-30, Frankfurt 7 282 -2,28 +7,87 CAC-40, Párizs 6 486 -0,61 +9,62 WIG, Varsó 19 702 [...]
2000. 05. 17. 00:00
Az idén már elfogadja az adóhatóság az internetről letöltött és kinyomtatott társasági adó-bevallást is. A bevallási rend ezúttal nem módosult lényegesen, hamarosan lesznek azonban változások, egyebek között az új számviteli törvény hatására.
2000. 05. 17. 00:00
*Lapzártakor INDEX hétfői változás záró- érték (pont) egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest* 9 046 +0,78 +2,57 Dow Jones, New York 10 578 -1,99 -6,69 Nasdaq 3 817 -3,07 -5,62 FTSE-100, London 6 193 -2,82 -10,63 DAX-30, Frankfurt 7 452 -1,38 +10,38 CAC-40, Párizs 6 526 -0,55 +10,29 WIG, Varsó 19 [...]
2000. 05. 10. 00:00
Az aukciókon az adott évben a legdrágábban elkelt tíz műtárgy együttes ára Forrás: Figyelő A hazai műtárgypiacon forgó kvalitásos festmények ára megtízszereződött az utóbbi öt esztendőben. Ezt jelzi a top 10-es listán szereplő képek összleütési árának változása, még akkor is, ha köztük a művek nem ismétlődnek. Egyetlen kivétel azért akad, az 1995-ös rangsoron 4,6 millió [...]
2000. 05. 10. 00:00
1Budapest különböző pontjain, legalább tíz eladásra kínált ingatlan áraiból számított átlagértékek; 2IV. negyedév; 3Az 1999-es árak változása az 1998-asokhoz képest Forrás: Huninform; Ingatlan és Befektetés Az évtizedeken át mozdulatlan ingatlanpiac tíz éve azért mozdult meg, mert tehetősségük javulásával mind többen próbáltak jobb, szebb körülmények közé költözni. Manapság más tényezők is motiválják a forgalom élénkülését: jó [...]
2000. 05. 10. 00:00
Mit kezdjünk megtakarításainkkal, hogyan fektessük be okosan a pénzünket? A fogós kérdésre adott válasz - amint az profi tanácsadóink javaslataiból kiderül - nem csupán az erre szánt summa nagyságától, de életkorunktól, élethelyzetünktől is erősen függ.
2000. 05. 10. 00:00
Pozíció Pályáját és közös életét kezdő pár egyszobás zuglói lakással Megtakarításaik összege egymillió forint Jelenlegi havi nettó jövedelmük összesen 160 ezer forint, tartozásuk nincs Vagyontárgyként még egy Peugeot 206-os is a tulajdonukban van CONCORDE Jelzáloghitel felvétele Befektetés tőzsdei részvényekbe (100 százalék) A nagyjából 6 milliósra becsülhető zuglói lakás a pár vagyonának 70 százalékát teszi ki. [...]
2000. 05. 10. 00:00
Egyelőre növekszik az országos kézpénzforgalom; e téren a közeljövőben nem várható drasztikus változás, hosszabb távon viszont a készpénzforgalom csökkenésére lehet számítani A nagy közszolgáltatók leépítették saját korábbi díjbeszedési rendszereiket, s a postai befizetési szolgáltatásokat veszik igénybe A Posta az utóbbi években látványosan javította szolgáltatásai minőségét; példa a változásra, hogy a bankszámlára történő postai befizetéseknél (sárga [...]
2000. 05. 10. 00:00
1A tárgyév április végi, május legeleji árfolyama összehasonlítva a megelőző év hasonló időszaki kurzusával; 22000. április 27-i záróárak; 3Változás az 1996. május eleji árfolyamhoz képest (százalék) Részvény Tavaszi árfolyamok1 (változás az előző év azonos időszakához képest, százalék) Jelenlegi árfolyam2 (forint) 1997. 1998. 1999. 2000. 2000.3 BorsodChem +151 +20 -28 +80 +293 10 400 Danubius +176 [...]
2000. 05. 10. 00:00
Több mint 20 százalékkal csökkent csak az utóbbi négy hét alatt a Zalakerámia árfolyama. A kora tavasszal még 3000 forint fölötti kurzuson is forgó részvény azóta közel 30 százalékkal gyengült, 2200-2300 forint közötti szintre esett. Elemzők szerint a dollár euróval szemben bekövetkezett felértékelődésével egyidejűleg jelentkező árfolyamesést az váltotta ki, hogy e devizapiaci trend folytatódásával a [...]
2000. 05. 10. 00:00
Május 16-ától foroghatnak a Graphisoft-papírok a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A szoftvergyártó vállalat részvényeivel jelenleg a frankfurti tőzsdén kereskednek, a vállalat igen magas P/E (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény) mutatójával mindenképpen új színfoltot jelent majd a BÉT-en.
2000. 05. 10. 00:00
Tükrözve a Belgiumon belüli regionális különbségeket, a flamandok vállalkozó kedve jóval nagyobb, mint a vallonoké – derül ki a Kredietbank (KBC) közelmúltbeli felméréséből. A gazdagabb északi régió lakosai közül minden negyedik birtokol értékpapírt, míg a valamivel fejletlenebb déli országrész polgárai közül minden ötödik él csak ezzel a lehetőséggel. Az egész országra érvényes viszont a vagyonok [...]
2000. 05. 10. 00:00
Magyarországon az első unit-link biztosítást a Nationale Nederlanden (N-N) dobta piacra 1997-ben, ezen alapoknál áll tehát csak rendelkezésre legalább két teljes évi hozam. E befektetési formát a biztosítók kifejezetten hosszú távra ajánlják, a reálmegtérülést ekkorra biztosnak mondják. Az N-N alapjai 1998-ban az összehasonlításul szolgáló BUX-index felett muzsikáltak, 1999-ben ugyan elmaradtak attól, de a két évet [...]
2000. 05. 10. 00:00
Pozíció A család Óbudán, egy háromszobás, társasházi lakásban él Készpénzvagyonuk 3 millió forint Havi nettó jövedelmük 200 ezer forint, tartozásuk nincs Egy Suzuki Swiftet mondhatnak magukénak CONCORDE Egyszeri díjas unit-link biztosítás (66 százalék) Magyar részvényalap (17 százalék) Nemzetközi részvényalap (17 százalék) Belépés önkéntes nyugdíjpénztárba A cég szerint ilyen helyzetben vállalják a családok a lehető legkisebb [...]
2000. 05. 10. 00:00
Május 16-án ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága. A prognózisokat meghaladó márciusi inflációs adat után – elemzői vélemények alapján – immár 50 bázispontos emelés várható: a Fed Funds Rate – azaz irányadónak tekintett egynapos hitelkamatláb – 6 százalékról 6,5 százalékra változhat. A következő ülésre június 28-án kerül sor, akkor további 25 bázispontnyi emelés bejelentésére számít a [...]
2000. 05. 10. 00:00
Olvasói sztorik