Hetilap: Gazdaság

Még mindig késik az országos rádió- és televíziócsatornák privatizációs pályázatának kiírása, noha a médiatörvény rendelkezései szerint a felhívásokat június elsejéig közzé kellett volna tenni. Az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT) bíznak abban, hogy a véghatáridőt illetően (a törvény 1997. január elsejét jelöli meg a kereskedelmi tévéadók megindulásának időpontjaként) nem lesz csúszás, s úgy vélik, [...]
1996. 07. 31. 00:00
A tervek szerint január elsejétől bizonyos szakmákban az egyéni vállalkozóknak lehetőségük lesz arra, hogy tételes átalányadót fizessenek. A vállalkozók már régóta szorgalmazzák ezen adózási forma bevezetését, a pénzügyi tárca által kidolgozott javaslat mégsem nyerte el a tetszésüket. Az egyéni vállalkozók a bonyolult és költségigényes tételes adózás helyett már 1995 január elseje óta választhatják az átalányadózást. [...]
1996. 07. 31. 00:00
A látszat szerint Csehország megúszta az átmenetért fizetendő társadalmi és gazdasági árat. Az Economist-csoport által kiadott Business Central Europe folyóirat tanulmánya szerint azonban csak halogatja a fizetést – és a számlák hamarosan esedékessé válnak. A legutóbb Strasbourgban is regionális sztárként kezelt Csehországra komoly munka vár, ha el akarja érni az OECD-társországok átlagos életszínvonalát. A Patria [...]
1996. 07. 31. 00:00
Meglehetősen nehéz megbecsülni, hogy az intézmények, vállalatok, magánszemélyek mekkora összeget költenek egy évben vagyonuk, testi épségük védelmére. Ennek kiszámításához a rendőrség, illetve az önkormányzatok költségvetésének egy részét is figyelembe kellene venni. Budapesten például létezik olyan megállapodás, amelynek értelmében egy kerületi önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza bizonyos számú rendőr alkalmazását a kerületi kapitányságon. Szinte lehetetlen felmérni, hogy [...]
1996. 07. 31. 00:00
Rupert Murdoch csaknem 2,5 milliárd dollárért megvette a New World Communication Groupot, s ezzel további tízzel, 22-re gyarapította Fox tévéállomásainak számát. A vételt még jóvá kell hagynia a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak és a New World részvényeseinek, s az egész ügylet várhatóan 1997 elején válik véglegessé. Az AP szerint a 22 tévéállomás révén a News Corp. [...]
1996. 07. 31. 00:00
Talán eltévesztettük a címet. Hol vannak itt a játékok? Ez itt egy hatalmas vásár, nevezhetjük Cocalandnak – zsémbelődött a párizsi Le Figaro, de más európai lapok is az olimpia megnyitójának kapcsán. A nosztalgia diktálta szavak talán sokak számára bántóak, de jól tükrözik korunk valóságát, amelyhez hozzátartozik, hogy az eszmét nem Athén romos stadionjáról ábrándozó idealisták, [...]
1996. 07. 24. 00:00
Magyarországon a tavalyi adatok szerint mintegy 2,18 millió személyautó van forgalomban. “Átlagéletkoruk” 10,93 év, több mint egymillió gépkocsi tíz évnél öregebb. Becslés alapján körülbelül 150 ezer négykerekű mondható korszerűnek, az 1991-nél későbbi gyártásúak. Hivatalos adat hiányában a szakemberek úgy taksálják, hogy a több mint kétmillió autó kevesebb mint tíz százaléka lehet katalizátoros.
1996. 07. 24. 00:00
Az adóhatóság hatósági jogainak jelentős szélesítését jövőre nem tervezi a pénzügyi tárca, azonban azzal számolnak, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosításával néhány igen fontos ellenőrzési jogosítványhoz az APEH mégis hozzájut majd. A kormány elé kerülő törvénytervezet már tartalmazza, hogy ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával – az életvitelére fordított kiadásokat is figyelembe [...]
1996. 07. 24. 00:00
Tulajdonosi megoszlás: A vállalat az Audi AG 100 százalékos tulajdonú leányvállalata Termelés: 1994.: (nem teljes termelési év): 18 938 hengerenként ötszelepes motor 1995.: 104 206 hengerenként ötszelepes motor Saját jegyzett tőke: 2 millió DM Forgalom: (1995.): 290,9 millió DM Adózás előtti nyereség: (1995.): 29,4 millió DM
1996. 07. 24. 00:00
Tulajdonos: 100% Adam Opel Ag. Jegyzett tőke: 174 335 300 DM (1995. XII. 31-én 20 millió DM-mel emelték a hengerfejüzem miatt.) Hengerfejüzem-beruházás: 236 millió DM Termelés (1995.): 12 488 Astra (Terv 1996.: 11 000 Astra) Motorgyártás: 266 051 motor (Terv: 1996.:299 000 motor, 7000 hengerfej) Export: Németország, Olaszország Görögország, Kína): 3956 Astra Nettó árbevétel: 1994-ben [...]
1996. 07. 24. 00:00
Tulajdonosi szerkezet: Suzuki Motor Corporation 80%, Itochu Kereskedőház 13%, IFC 3,5%, MBFB Rt. 3,5 százalék Jegyzett tőke: 14,1 milliárd forint Saját tőke: 4 milliárd forint Adózás előtti nyereség: 95-ig veszteséges Árbevétel: 1992-ben 1,9 milliárd, 1993-ban 9,3 milliárd, 1994-ben 15,6 milliárd, 1995-ben 36,8 milliárd, 1996 terv 50-52 milliárd forint Létszám: 1350 fő
1996. 07. 24. 00:00
Tudathasadásos állapotban van a hazai autóüzletág. Az importőrök a kocsikat sújtó “extrák”: a vámpótlék és a fogyasztási adó miatt panaszkodnak. Egyes gyártók, éppen megfordítva, az importterhek csökkenésétől félnek. Azt viszont egyként hangoztatják, hogy nagy szükség volna a fogyasztás növekedésére. A kormánynak a lobbyk csatájánál fontosabb a fizetési mérleg egyensúlya. Igyekszik féken tartani a deviza-kiáramlást, egyúttal [...]
1996. 07. 24. 00:00
Július derekán a német parlament alsóháza elfogadta Kohl megszorító gazdasági csomagjának egyik kulcselemét, amely csökkenti a társadalombiztosításra, a munkanélküli-segélyre fordítható szövetségi kiadásokat, és komoly hatással lesz a nyugdíjasok helyzetére is. A most jóváhagyott intézkedések részei egy nagyobb költségvetés-csökkentő csomagnak. 1997-re a Kohl-kormány 50 milliárd márkával akarja csökkenteni a költségvetési kiadásokat. A csomag részeként a tartományi [...]
1996. 07. 24. 00:00
Tízezer Korando terepjáró magyarországi gyártásáról tárgyal a Rába és a dél-koreai SsangYong, azonban egyelőre sok a bizonytalanság. Vizsgálják az esetleges gyártás lehetőségét, gazdaságosságát – mondja Dusza András, a Rába tájékoztatási vezetője. A koreai SsangYong befejezte a régebbi Korando-típus előállítását, és most eladná gépsorait, a gyártáshoz azonban a Rába több elkötelezettséget vár a dél-koreaiaktól. A Korandók [...]
1996. 07. 24. 00:00
Az augusztusi (még ismeretlen) személyi átalakulás előtt álló orosz kormány meghozta a választási időszak egyik legjelentősebb gazdasági döntését. Elfogadta az 1996 hátralévő hónapjaira vonatkozó privatizációs programtervet (az állami tulajdonok eladása az elnökválasztások előtti időszakban lényegében leállt). Alfred Koh, a vagyonigazgatással foglalkozó állami bizottság első elnökhelyettese szerint az eladásra szánt részvényeket piaci áron értékesítik, hogy elérjék [...]
1996. 07. 24. 00:00
Tipikus menekülttámogatási történet Alija Tesnjaké, aki három éve Bosznia-hercegovinából menekült Magyarországra feleségével és két gyerekével. Mindenüket ott kellett hagyniuk. Jelenleg Harkánytól három kilométerre csirkeneveléssel foglalkoznak. Tesnjak az idén áprilisban kapott 210 ezer forint kisvállalkozási segélyt a UNHCR-tól. Amikor a mostani ólat kibérelte, annak nem volt teteje, világítása, szellőzése. Bontott anyagokból maga építette, maga tette rendbe [...]
1996. 07. 24. 00:00
Az Egyesült Államokban jobban félnek az adóhatóságtól, mint a szövetségi nyomozóhivataltól. Németországban híres sztárokat is pillanatokon belül előzetes letartóztatásba helyeznek már adócsalás gyanúja esetén is. Mindkét országban különleges jogosítványai vannak az adóhatóságnak. Januártól valami nálunk is megkezdődött, bár az új szabályok a gyakorlatban alig érnek valamit. A feketegazdaság elleni harc jegyében fogakat adunk az adóhatóságnak [...]
1996. 07. 24. 00:00
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának budapesti irodája hozzásegíti a Magyarországon élő menekültek egy részét ahhoz, hogy ne segélyeken tengődjenek, hanem önálló egzisztenciát teremtsenek. A volt Jugoszláviából Magyarországra menekült és tartósan itt maradt mintegy hatezer ember közül négyezren élnek táborokon kívül. Legálisan nem vállalhatnak munkát – ez az egyetlen, ám annál lényegesebb különbség, amelyben helyzetük eltér a [...]
1996. 07. 24. 00:00
A magyar autóipari négyesfogathoz tartozik a Ford Hungária Termelő és Értékesítő Kft. is. A székesfehérvári gyárban elosztó nélküli gyújtótekercseket, üzemanyag-szivattyúkat és önindítómotorokat gyártanak. A termelés a következő három évben az elképzelések szerint dinamikusan növekszik. Az idén csaknem 1,6 millió gyújtótekercset készítenek, 1999-ig a darabszám 44 százalékkal növekszik majd. Az 1996-os terv mintegy 1,4 millió üzemanyag-szivattyú, [...]
1996. 07. 24. 00:00
Olvasói sztorik