Meglehetősen nehéz megbecsülni, hogy az intézmények, vállalatok, magánszemélyek mekkora összeget költenek egy évben vagyonuk, testi épségük védelmére. Ennek kiszámításához a rendőrség, illetve az önkormányzatok költségvetésének egy részét is figyelembe kellene venni. Budapesten például létezik olyan megállapodás, amelynek értelmében egy kerületi önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozza bizonyos számú rendőr alkalmazását a kerületi kapitányságon. Szinte lehetetlen felmérni, hogy az állampolgárok mennyit költenek betörésvédelmi berendezésekre, az ajtózáraktól a riasztókig. E tételek mellett kellene számba venni az őrzéssel-védelemmel foglalkozó magánvállalkozások jövedelmeit. Szakértői becslés szerint a húsz legnagyobb őrző-védő vállalat egyenként évi 300 millió és 1 milliárd forint közötti árbevételre tehet szert. Ezt egészíti ki annak a két és fél-három ezer kisvállalkozásnak a jövedelme, amelyek a nagyokon kívül a piacon vannak. Találhatók közöttük egy-két fős bt.-k és ennél valamivel nagyobb létszámú cégecskék is. Van, amelyik csak két porta őrzésére jött létre, és van, amelyik ezen túl például elvállalta egy irodaház védelmét is. Ez utóbbiból lehet következtetni a kisvállalkozások jövedelmére: egy irodaház őrzése 3-400 ezer forintba kerül havonta. Eszerint egy év alatt csak ebből több milliós árbevételhez juthatnak az erre vállalkozó cégek. Végül is tehát a kisvállalkozások összjövedelme is több milliárd forint lehet évente.
- 02:24 Bejelentett egy távozót a Fradi focicsapata
- 23:42 Rémisztően indult Brazíliának a vébé, de Vinícius bombagóljával iksz lett rangadó
- 23:14 „Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 21:51 A vébé kabalafiguráinak öltözött rendőrök razziáztak Peruban – elkaptak egy fociőrült drogdílert
- 21:22 RTL: 7 milliárd forint közpénz ment a Fidesznek kampányoló vajdasági médiacégeknek
- 21:19 Jürgen Klopp kőkemény kritikája: A labdarúgást túszul ejtették
- 20:58 Súlyos szemsérülése után játszik a vébén a curacaói csatár
- 20:53 A végén jött a sokk: véleményes góllal vezetett Svájc, de Katar megmentett egy történelmi pontot
- 20:51 Vasárnap nagyon erős UV-B sugárzásra, durva zivatarokra számíthatunk
- 20:20 A nap legfontosabb hírei - 2026.06.13.
- 20:05 Trump vejének tervezett luxusüdülője után egy másiknál is tüntettek, kerítést bontottak az albánok
- 20:01 „Filmrendezőként nem az a dolgom, hogy diagnózist adjak más emberek rokonairól”
- 19:40 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:37 Oszlásnak indult holttestet találtak az irániak edzőközpontja mellett
- 19:27 Hamburgerrel vágta arcon ellenfele Szabó Franciskát, akit alig lehetett ezek után visszafogni
- 17:06 Új vezetőket választott a DK
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 18:16 Széchenyi Egyetem: oktatási célra használják a vitnyédi ingatlant, ahhoz is újították fel
- 19:25 Zacher Gábor: tavasszal előfordult, hogy egy teljes baleseti osztály tele volt rollersérültekkel. Életveszélyes koponyasérültekről van szó
- 16:03 Magyar: Orbánék úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 19:27 Hamburgerrel vágta arcon ellenfele Szabó Franciskát, akit alig lehetett ezek után visszafogni
- 14:38 Ha ilyen szalámit vett a Lidlben, ne fogyassza el
- 15:42 Migration Aid: A vitnyédi eset nem egyedi
- 17:13 „Csak Orbán Viktorral újulhat meg a Fidesz” – kongresszus előtti megfejtések
