Gazdaság

VAGYONOSODÁSI VIZSGÁLAT

Az adóhatóság hatósági jogainak jelentős szélesítését jövőre nem tervezi a pénzügyi tárca, azonban azzal számolnak, hogy az adózás rendjéről szóló törvény módosításával néhány igen fontos ellenőrzési jogosítványhoz az APEH mégis hozzájut majd.

A kormány elé kerülő törvénytervezet már tartalmazza, hogy ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával – az életvitelére fordított kiadásokat is figyelembe véve -, nincs arányban az adómentes, a bevallott és egyéb megszerzett jövedelme, akkor a hatóság az adóalany jövedelmét akár több évre visszamenőleg is becsléssel állapíthatja meg. Ilyenkor az adóhivatal azt fogja megbecsülni, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. Amennyiben bevallott jövedelme az ily módon becsléssel megállapított összeget nem éri el, akkor a hatóság kiszámítja az adóhiányt, amely után a feltárás évében hatályos legmagasabb szja-kulcs szerint kell az adót megfizetni.

A jelenlegi szabályok szerint a revizor helyszíni ellenőrzést – a próbavásárlást kivéve – csak megbízólevél bemutatását követően végezhet. Ez a megbízólevél pedig tartalmazza a konkrét, ellenőrzésre kijelölt adóalany adatait, vagyis az ellenőr csak ezt az adózót vizsgálhatja meg. A tervek szerint jövőre bizonyos esetekben a revizorok általános megbízólevelet kapnának az APEH elnökétől. Ennek birtokában az ellenőr bármely magánszemélynél jogosult lenne próbavásárlásra, leltárfelvételre, vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos tények, adatok, körülmények vizsgálatára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik