Hetilap: Cég+piac

Még nem jutott el növekedésének felső határáig a magyar személyautó-piac. A 25 százalékos bővüléssel elért 130 ezer darabos tavalyi abszolút rekord után, már szelídebb tempóban ugyan, de tovább emelkedik az értékesítés. A karácsonyi “rohammal” együtt az idén már 150 ezer autó eladására lehet számítani, 2005 táján pedig 200-220 ezer új személykocsi felszívására is képes lehet [...]
2000. 09. 27. 00:00
Az amerikai óriás visszalépett, miután nem sikerült olyan mértékben lealkudnia a vételárat az induló szintről, mint azt szerette volna. A szöuli kormányzat június végén több pályázó közül éppen azért biztosított a Fordnak exkluzív tárgyalási lehetőséget, mert annak 6,9 milliárd dolláros ajánlata volt a legkedvezőbb. Most viszont az amerikai cég már csupán 5,5 milliárd dollárt akart [...]
2000. 09. 20. 00:00
Néhány éven belül behálózzák majd az országot a vízi szórakoztató központok. Lázasan készülnek a tervek, s a július óta működő hajdúszoboszlói aquapark mellett hamarosan újabb élményfürdők nyílnak.
2000. 09. 20. 00:00
– Segítenie kell a Firestone-nak az ATX és a Wildreness AT gumiabroncsoknál jelentkező hiba okának kiderítésében – Helyre kell állítani a Ford márkanév – és azon belül is a népszerű Explorer – iránti bizalmat – Minimalizálni kell a csökkenő eladások és a perekben megítélt kártérítési összegek okozta veszteségeket – Vissza kell nyerni azt a korábbi [...]
2000. 09. 20. 00:00
ÁTSZERVEZÉS. Treschow 1997 óta 14,5 ezer munkahelyet szüntetett meg, bezárt 27 üzemet és 50 raktárépületet. LEVÁLASZTÁS. Megvált – összesen 21 milliárd dollár értékben – az alaptevékenységhez nem szükséges vagyonelemektől, s kiemelt hangsúlyt helyezett a padló-, illetve gyepápolási berendezésekre. INNOVÁCIÓ. A megszokottól eltérő, színes, az internethez csatlakoztatható készülékekkel – ilyen például a Smartfridge – igyekszik új [...]
2000. 09. 20. 00:00
A Magyarországon jellemzően a multikat követve megjelenő beszállító cégek többnyire maguk is börzén jegyzett társaságok, igaz, nem a legfontosabb szereplők. Gyakran egy nagyobb cégből kiválva születnek meg, amelyek az induláshoz szükséges tőkét hitelek mellett tőzsdei kibocsátással gyűjtik össze. A biztos piac mellett az alapításban részt vevő menedzsment szakmai tapasztalata az, amire a bankok hitelt adnak, [...]
2000. 09. 20. 00:00
1. Az agglomeráció telkeinek áraiban még komoly tartalék lehet (Budai agglomeráció, Észak-Pest környéke előnyben) 2. A kedvezményes hitelek valóban lakásépítési hullámot indukálnak 3. Egyre kevesebb a fővároshoz közeli, jó adottságú terület 4. A hitelekkel megtámogatva az önálló házépítés is nagyon jó alternatíva 5. Leromlott épülettel olcsóbb lehet egy-egy telek, de a tetemes bontási költséggel is [...]
2000. 09. 13. 00:00
PÉNZÜGYI BEFEKTETÉS. A Milford Holdings mögött álló befektető a kedvező iparági előrejelzésekre alapozva a BC-részvényeket pénzügyi befektetésként kezeli, és részesedését később egy szakmai befektetőnek kívánja értékesíteni, amely talán a Mol is lehet. POZÍCIÓERŐSÍTŐ LÉPÉS. A mostani vevő mögött álló Gazprom, illetve valamelyik hozzá közeli orosz társaság a magyar petrolkémiai vertikum fölötti ellenőrzés megszerzésével saját érdekérvényesítő [...]
2000. 09. 13. 00:00
A döcögős indulás láttán július elsejétől lényegesen könnyítették az úgynevezett kiemelt állami támogatású hitelekhez való hozzájutást. A kezelési költséggel együtt legfeljebb 8 százalékos kamatozású hitelt akkortól nemcsak a fiatal házasok, illetve a háromgyermekesek, hanem minden gyermekes házaspár, és csemetéit egyedül nevelő szülő is igénybe veheti. A hitelt azonban ezentúl is csak új lakás építésére vagy [...]
2000. 09. 13. 00:00
1.Ma már az új építésű ingatlan sokszor alig drágább a réginél 2.A vásárlásához nagyobb összegű, kedvezőbb feltételű hitelhez lehet jutni, mint a használt ingatlanoknál 3.Az építésre vissza nem térítendő szociálpolitikai támogatás is igényelhető 4.A jövő évtől illetékmentes a 30 millió forint értékű első új lakás vásárlása, s a vételt az önkormányzat is magasabb összegű hitellel [...]
2000. 09. 13. 00:00
A Nagy Bummnak, úgy tűnik, vége az ingatlanpiacon, immár senki sem számít a korábbi gyors áremelkedés folytatódására. Jó üzlet azért ígérkezik: elsősorban a Budapest környéki agglomeráció telkeinek vásárlása.
2000. 09. 13. 00:00
A Gazpromot sem hagyta érintetlenül az a hadjárat, amelyet Putyin elnök a Jelcin-éra alatt hatalmas gazdasági és politikai befolyásra szert tevő oligarchák ellen indított. Az orosz elnök a Gazprom első közgyűlésén, beiktatását követő első adandó alkalommal leváltatta az elnöki posztról a Jelcin-korszakban hat évig kormányfőként tevékenykedő Viktor Csernomirgyint. Helyette bizalmasát, Dmitrij Medvegyevet helyezte az elnöki [...]
2000. 09. 13. 00:00
1999. FEBRUÁR. Megszületik a fogyasztási cikkeket kínáló weboldal, a letsbuyit. 1999. NOVEMBER. A letsbuyit már öt európai országban van jelen. Az első befektetők között felbukkan a ProSieben német médiacsoport. 2000. JANUÁR. A második tőkebevonás 66 millió dollárra emeli a cég vagyonát. Útjára bocsátanak egy 99 millió dolláros reklámkampányt. A cég piaci értékét 400 millió dollárra [...]
2000. 09. 06. 00:00
Az Antenna Hungária (AH) Rt. másfél éve megújult, sikeres menedzsmentje számára az ősz végére tervezett hatalmas részvénykibocsátás lehet az igazi megmérettetés.
2000. 09. 06. 00:00
MUTATÓK 2000. I. FÉLÉV (milliárd forint) (1999. I. félév = 100,0 Nettó árbevétel 8,83 113,4 Üzemi eredmény 1,28 132,5 Adózás előtti eredmény 1,21 181,1 Adózott eredmény 0,91 190,1
2000. 09. 06. 00:00
Olvasói sztorik