Csádi katonai szerepvállalással kapcsolatban Gulyás nem tudta megmondani, hogy mikor mennek ki oda magyar katonák, de elmondta, hogy az a cél, hogy menjenek.
A kormány azt ígérte, hogy a budapesti Nemzeti Atlétikai Központot és környezetét az atlétikai vb után megnyitják a köz számára. Megnéztük, hogy áll ennek és a többi, a fővárossal és Ferencvárossal kötött megállapodásban szereplő vállalásnak a teljesítése.
Az Európai Bizottság jelöltjei között aligha lenne jó esélye Orbán Viktornak, de elismerés Gulyás szerint, hogy Európában sokan ezt a lehetőséget pedzegetik.
Az orosz kémbank néven ismert Nemzetközi Beruházási Bank petíciót írt a napokban, hogy lekerüljenek az amerikai és európai szankciós listákról, és számítanak arra, hogy a partnerországok támogatni fogják őket a vagyonelszámolás érdekében.
Megnyugtató választ adott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora arra vonatkozóan, hogy miért hívták meg Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnököt az intézménybe.
A Sulyok Tamást ért vádakra visszatérve Gulyás azt mondta, a zsebszerződést más nyelven és más országban írták, ami az egyébként is gyenge gyanút tovább gyengíti.
A nemzetgazdasági beruházások 9 százalékos csökkenését mutatta be a KSH csütörtökön, Gulyás szerint a háború következtében a beruházások mindenhol visszaesnek, de a gazdasági növekedési adatok ennek ellenére is kifejezetten jók, a reálbérek növekedése pedig sokéves rekord.
Az illetékes miniszter a hekkertámadásokkal kapcsolatos minden lényegi információt átadott Gulyás Gergelynek, de elismételte, hogy azok rendszeresek a világ minden országában.
Matolcsy György jelezte, hogy problémái vannak a kormány versenyképességi politikájával, Gulyás szerint természetesek a véleménykülönbségek, érdemes ilyenkor megnézni, hogy ki és mivel támasztja alá az érvelését.
Gulyás óvakodna attól, hogy Európa egészére vonatkozó következtetést vonjon le a Fico elleni merényletből, már csak azért sem, mert nem tud olyan földrészt mondani, ahol ne lett volna már merénylet.