Kamerun már az első percben hátrányba került a Tunézia elleni csoportmérkőzésén, ennek ellenére - Zambiával együttes mellett - bejutott az Afrika-kupa negyeddöntőjébe.
Az Atlético Madrid nem bírt a másodosztályú Celta Vigóval, míg Osasuna kikapott a Racing Santander otthonában a Spanyol Király Kupa negyeddöntőjének „odavágóján".
Vérrög keletkezett John O’Shea térdében, így feltehetően a 2009/2010-es szezonban nem játszhat. Az Arsenalnál is kidőlt a hátsó alakzat egyik alapembere, Kieran Gibbs sem léphet pályára az idényben.
A Manchester City olasz trénere a januári átigazolási időszakban tovább erősítené a keretet. Mancini két kiszemeltje Mathieu Flamini (AC Milan) és Fernando Gago (Real Madrid).
Elsőként a Fiorentina jutott be a legjobb négy közé a labdarúgó Olasz Kupában, miután szerda este, hazai környezetben 3-2-re nyert a Lazio ellen. Spanyolországban idegenben szerzett előnyt a Sevilla és a Getafe.
A beniniek legyőzésével hibátlan címvédő egyiptomiak mellett a Mozambikot oktató nigériai csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Afrika Kupán a C csoportból.
Fordulatos meccsen, kétgólos hátrányból fordítva jutott be a Ligakupa fináléjába az Aston Villa. A bajnokságban az Arsenal pontok tekintetében behozta a Chelsea-t, és jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést.
A Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona játékosai uralják az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2009-es álomcsapatát, amelyet az internetes szavazás után szerdán hozott nyilvánosságra a szervezet.
Josep Guardiola a következő szezon végéig a spanyol futballbajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezetőedzője marad - jelentette be szerdán Joan Laporta, a katalán klub elnöke.