Élet-Stílus

Gera: Puskás, Kubala és Bölöni nyomdokain

admin
admin

2010. 05. 12. 11:00

A Fulham magyar támadója 32 illetve 24 éves böjtöt tör meg azzal, hogy európai kupadöntőben szerepelhet: magyar légiós futballista utoljára több mint harminc éve, magyar származású pedig 24 esztendeje szagolhatott bele a futball magaslati levegőjébe. Összeállításunkban a külföldre szakadt magyarok teljesítményét lajstromoztuk.

1986 májusában két magyar futballista is győztes meccsen ízlelhette meg, hogy milyen egy nemzetközi kupadöntő. A KEK döntőjében a Dinamo Kijevet erősítő kárpátaljai Rácz László aktív tanúja volt annak, ahogy a később szobrot is kapó Valerij Lobanovszkij tanítványai ízekre szedik a jobb sorsra érdemes Atlético Madridot (pedig a spanyol szurkolók mindent kipróbáltak, még egy klubszínekre festett kakast is a pályára zavartak – a meccs állt, miközben a játékosok vigyorogva kergették a megrémült szárnyast).

Határon túli “veszedelem”
Geráék leendő ellenfele minden tekintetben alulmaradt a másodvirágzását élő Blohin vezette ukránokkal (szovjetekkel) szemben. Kevesebb mint egy héttel később a Barcelona is elhasalt, s ebben elévülhetetlen érdemei voltak egy erdélyi duónak. Pedig minden a katalánok mellett szólt, hisz a sevillai Sanchez Pizjuán stadionban gyakorlatilag hazai környezetet teremtett a közönség, a Jenei Imre által vezetett, míg a pályán Bölöni László által dirigált Steaua azonban annak ellenére kitartott, hogy egyre több játékosa besárgult. A vége maga volt a heroikus küzdelem, a hajrára például a később román kapitányként remeklő Iordanescu másodedző is beszállt. 120 perc sem hozott gólt és döntést: a románok sváb származású kapusa, Helmut Duckadam a gránátvörös-kékek összes – négy – büntetőjét kivédte, s bár Bölöni elpuskázta a kísérletét, minden idők talán legdrámaibb büntetőpárbaját a románok nyerték.

1986, BEK-döntő, Barcelona-Steaua – büntetők:

magyarok a döntőkben

1960. március 29., VVK-döntő, 1. mérkőzés
Birmingham City-Barcelona 0-0
Birmingham, St. Andrews, 40 500 néző. Vezette: Van Nuffel (belga)
Barcelona: Ramallets – Olivella, Gracia, Segarra – Rodri, Gensana – Coll, Kocsis Sándor, Martinez, Ribelles, Villaverde
1960. május 4., visszavágó
Barcelona-Birmingham City 4-1 (2-0)
Barcelona, Camp Nou, 70 ezer néző. Vezette: Van Nuffel (belga)
Gól: Martinez (3.), Czibor (6., 48.), Coll (78.), illetve Hooper (82.)
Barcelona: Ramallets – Olivella, Gracia, Verges – Rodri, Segarra – Coll, Ribelles, Martinez, Kubala László, Czibor Zoltán

1960. május 18., BEK-döntő
Real Madrid-Eintracht Frankfurt 7-3 (3-1)
Glasgow, Hampden Park, 135 ezer néző. Vezette: Mowat (skót)
Gól: Di Stéfano (27., 30., 75.), Puskás (45., 56., 60., 71., a másodikat 11-esből), illetve Kress (18.), Stein (72., 76.)
Real Madrid: Domínguez – Marquitos, Santamaría, Pachin – Vidal, Zarraga – Canario, Del Sol, Di Stéfano, Puskás Ferenc, Gento

1961. május 17., KEK-döntő, 1. mérkőzés
Glasgow Rangers-Fiorentina 0-2 (0-1)
Glasgow, Ibrox stadion, 80 ezer néző. Vezette: Steiner (osztrák)
Gól: Milani (12., 88.)
Fiorentina: Albertosi – Robotti, Castelletti, Gonfiantini – Orzan, Rimbaldo – Hamrin, Micheli, Da Costa, Milani, Petris. Szakvezető: Hidegkuti Nándor
1961. május 27., döntő, 2. mérkőzés
Fiorentina-Glasgow Rangers 2-1 (1-0)
Firenze, Stadio Comunale, 50 ezer néző. Vezette: Hernády (magyar)
Gól: Milani (12.), Hamrin (86.), illetve Scott (60.)
Fiorentina: Albertosi – Robotti, Castelletti, Gonfiantini – Orzan, Rimbaldo – Hamrin, Micheli, Da Costa, Milani, Petris. Szakvezető: Hidegkuti Nándor

1961. május 31., BEK-döntő
Benfica-Barcelona 3-2 (2-1)
Bern, Wankdorf stadion, 28 ezer néző. Vezette: Dienst (svájci)
Gól: Aguas (30.), Ramallets (öngól, 32.), Coluna (55.), illetve Kocsis (20.), Czibor (75.)
Benfica: Costa Pereira – Joao, Germano, Angelo – Neto, Cruz – Augusto, Santana, Aguas, Coluna, Cavem. Szakvezető: Guttmann Béla
Barcelona: Ramallets – Foncho, Gensana, Gracia – Verges, Garay – Kubala László, Kocsis Sándor, Evaristo, Suárez, Czibor Zoltán

1962. május 2., BEK-döntő
Benfica-Real Madrid 5-3 (2-3)
Amsterdam, Olympisch stadion, 65 ezer néző. Vezette: Horn (holland)
Gól: Aguas (25.), Cavem (34.), Coluna (51.), Eusébio (64., 68.), illetve Puskás (17., 23., 38.)
Benfica: Costa Pereira – João, Germano, Angelo – Cavem, Cruz – Augusto, Eusébio, Aguas, Coluna, Simões. Szakvezető: Guttmann Béla
Real Madrid: Araquistain – Casado, Santamaría, Miera – Felo, Pachin – Tejada, Del Sol, Di Stéfano, Puskás Ferenc, Gento

1962. május 10., KEK-döntő
Atlético Madrid-Fiorentina 1-1 (1-1)
Glasgow, Hampden Park, 27 ezer néző. Vezette: Wharton (skót)
Gól: Peiro (11.), illetve Hamrin (27.)
Fiorentina: Albertosi – Robotti, Castelletti, Malatrasi – Orzan, Marchesi – Hamrin, Ferretti, Milani, Dell-Angelo, Petris. Szakvezető: Hidegkuti Nándor
1962. szeptember 5., újrajátszás
Atlético Madrid-Fiorentina 3-0 (2-0)
Stuttgart, Neckarstadion, 38 ezer néző. Vezette: Tschenscher (német)
Gól: Jones (8.), Mendonca (27.), Peiro (59.)
Fiorentina: Albertosi – Robotti, Castelletti, Malatrasi – Orzan, Marchesi – Hamrin, Ferretti, Milani, Dell-Angelo, Petris. Szakvezető: Hidegkuti Nándor

1962. szeptember 8, VVK-döntő, 1. mérkőzés
Valencia-Barcelona 6-2 (3-2)
Valencia, Luis Casanova stadion, 65 ezer néző. Vezette: Barberan (francia)
Gól: Yosu (14., 42.), Guillot (35., 54., 67.), Nunez (74.), illetve Kocsis (4., 20.)
Barcelona: Pesudo – Benitez, Rodri, Olivella – Verges, Gracia – Cubilla, Kocsis Sándor, Re, Villaverde, Camps. Szakvezető: Kubala László
1962. szeptember 12., visszavágó:
Barcelona-Valencia 1-1 (0-0)
Barcelona, Camp Nou, 60 ezer néző. Vezette: Campanati (olasz)
Gól: Kocsis (46.), illetve Guillot (87.)
Barcelona: Pesudo – Benitez, Garay, Fuste – Verges, Gracia – Cubilla, Kocsis Sándor, Re, Villaverde, Camps. Szakvezető: Kubala László

1969. május 21., KEK-döntő
Slovan Bratislava-Barcelona 3-2 (3-1)
Bázel, St Jakob stadion, 19 ezer néző. Vezette: Van Ravens (holland)
Gól: Cvetler (2.), Hrivnak (30.), Jan Capkovic (42.), illetve Zaldua (16.), Rexach (52.)
Slovan: Alexander Vencel – Filo, Horvath, Hrivnak – Zlocha, Hrdlicka, Josef Capkovic – Cvetler, Móder László (Hatar, 67.), Jokl, Jan Capkovic

1971. június 2., BEK-döntő
Ajax-Panatinaikosz 2-0 (1-0)
London, Wembley, 83 ezer néző. Vezette: Taylor (angol)
Gól: Van Dijk (5.), Kapszisz (öngól, 87.)
Panatinaikosz: Ekonomopulosz – Tomarasz, Kapszisz, Szurpisz, Vlahosz – Kamarasz, Elefterakisz – Grammosz, Antoniadisz, Domazosz, Filakurisz. Szakvezető: Puskás Ferenc

1972. május 31., BEK-döntő
Ajax-Inter (2-0)
Rotterdam, Feyenoord stadion, 61 ezer néző. Vezette: Helles (francia)
Gól: Cruyff (47., 78.)
Ajax: Stuy – Suurbier, Blankenburg, Hulshoff, Krol – Neeskens, Haan, G.Mühren – Swart, Cruyff, Keizer. Szakvezető: Kovács István

1972. május 30., BEK-döntő
Ajax-Juventus 1-0 (1-0)
Belgrád, Crvena Zvezda stadion, 89 ezer néző. Vezette: Gugulovics (jugoszláv)
Gól: Rep (4.)
Ajax: Stuy – Suurbier, Hulshoff, Blankenburg, Krol – Neeskens, G.Mühren, Haan – Rep, Cruyff, Keizer. Szakvezető: Kovács István

1978. május 10., BEK-döntő
Liverpool-Club Brügge 1-0 (0-0)
London, Wembley, 92 ezer néző. Vezette: Corver (holland)
Gól: Dalglish (64.)
Brügge: Jensen – Bastijns, Krieger, Leekens, Maes (Volders, 70.) – Cools, Decubber, Vandereycken, Kü Lajos (Sanders, 58.) – Simeon, Sörensen

1982. május 26., BEK-döntő
Aston Villa-Bayern München 1-0 (0-0)
Rotterdam, Feyenoord stadion, 46 ezer néző. Vezette: Konrath (francia)
Gól: Withe (67.)
Bayern: Müller – Dremmler, Weiner, Augenthaler, Horsmann – Mathy (Güttler, 52.), Breitner, Kraus (Niedermayer, 79.), Dürnberger – Rummenigge, Hoeness. Szakvezető: Csernai Pál

1986. május 2., KEK-döntő
Dinamo Kijev-Atlético Madrid 3-0 (1-0)
Lyon, Stade de Gerland, 39 ezer néző. Vezette: Wöhrer (osztrák)
Gól: Zavarov (5.), Blohin (85.), Jevtusenko (88.)
Dinamo: Csanov – Baltacsa (Bal, 38.), Besszonov, Kuznyecov, Demjanyenko – Rácz László, Jakovenko, Jaremcsuk, Zavarov (Jevtusenko, 70.) – Belanov, Blohin

1986. május 7., BEK-döntő
Steaua-Barcelona 0-0, 11-esekkel 2-0
Sevilla, Sánchez Pizjuán, 70 ezer néző. Vezette: Vautrot (francia)
Büntetők: Majearu (rontott), Bölöni (rontott), Lacatus, Balint, illetve Alexanco (rontott), Pedraza (rontott), Pichi Alonso (rontott), Marcos (rontott)
Steaua: Ducadam – Iovan, Belodedici, Bumbescu, Barbulescu – Balint, Balan (Iordanescu, 72.), Bölöni László, Majearu – Lacatus, Piturca (Radu, 107.). Szakvezető: Jenei Imre

1998. május 13., KEK-döntő
Chelsea-Stuttgart 1-0 (0-0)
Stockholm, Rasunda stadion, 30 ezer néző. Vezette: Braschi (olasz)
Gól: Zola (71.)
Stuttgart: Wohlfart – Schneider (Endress, 55.), Bertholdt, M. Yakin, Haber (Djordjevics, 75.) – Poschner, Soldo, Hagner (Ristic, 79.) – Balakov – Bobic, Akpoborie. Cserepadon: Lisztes Krisztián

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.