foci

A BL-szereplés jóvoltából 7,1 millió eurót, majd kétmilliárd forintot futballozott össze magának a DVSC csapata. A debreceni labdarúgó-akadémia látványtervei azt sugallják, továbbra is a racionális gazdálkodás jellemzi majd a klubot, nem kezdenek esztelen költekezésbe. „Játékospolitikai, futballstratégiai szempontból semmilyen változás nem lesz – nyilatkozta Bartha Csaba sportigazgató a Nemzeti Sportnak. – Nem lesznek horribilis fizetések, a [...]
2010. 03. 12. 10:04
Leonardo, az olasz AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint egyáltalán nem kell felrázni az együttest a Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntőjében a Manchester United vendégeként elszenvedett 4-0-ás vereség után. “Meg kell őriznünk a magabiztosságunkat, és nem szabad, hogy a játékosokat befolyásolja ez az eredmény” – fogalmazott a 40 esztendős tréner. “A gárdát nem kell átalakítani, s ha [...]
2010. 03. 12. 09:23
A csütörtöki Bild arról számolt be, hogy a német válogatott csapatkapitánya már megegyezett a londoni klub illetékeseivel, így hamarosan sor kerülhet a kontraktus módosítására. A 33 éves középpályás 2006 óta futballozik jelenlegi állomáshelyén, azt megelőzően a Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen és a Bayern München játékosa volt. Az angol bajnokságban 97 érkőzésen 16 gólt szerzett. A [...]
2010. 03. 12. 09:08
A Juhász Rolanddal felálló belga Anderlecht kétgólos vereséget szenvedett a német Hamburg vendégeként, míg Gera Zoltán csapata Torinóban maradt alul az Európa Liga nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén. A nap rangadóját Valenciában játszották.
2010. 03. 12. 08:27
A cég látványos külsőségek között sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya lesz terméke új reklámarca, s “meg is szólaltatta” a 2006-ban elhunyt volt játékost. A szervezők hologrammal “a színpadra varázsolták” a Honvéd és a Real Madrid egykori támadóját, aki egy dublőr hangján “válaszolt” a feltett kérdésekre. “Sokat gondolkoztam azon, hogy ki legyen [...]
2010. 03. 11. 17:27
Hiába tartott nagybevásárlást nyáron a Real Madrid, sorozatban hatodszor sem élte túl a nyolcaddöntőt a Bajnokok Ligájában. A klub sportigazgatója ugyan sietett leszögezni, hogy egyelőre nincsen szó Manuel Pellegrini menesztéséről, de lapértesülések szerint már elkezdődött a chilei tréner utódjának a keresése. A Times információi szerint Florentino Perez, a spanyol klub mindenható elnöke szeretné Milánóból elcsábítani [...]
2010. 03. 11. 16:52
Joachim Löw néhány napja bejelentette, hogy René Adler lesz a Nationalelf elsőszámú kapusa a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon. Jens Lehmann képtelen abba belenyugodni, hogy a szövetségi kapitány egyáltalán nem számít rá,és egy interjúban ismét bejelentkezett. „Úgy gondolom, hogy a kapitány igényeinek tökéletesen megfelelnék, hiszen mindig is azt hangoztatta, hogy a keretbe kell egy 30-35 éves kapus. [...]
2010. 03. 11. 13:27
Az Elefántcsontparti Labdarúgó Szövetség cáfolja, hogy a holland Guus Hiddink irányítaná a válogatottat a nyári dél-afrikai világbajnokságon. “Egyetlen edzővel sem állapodtunk meg” – mondta Jacques Anouma, a szövetség elnöke. Ugyanakkor Hiddink tanácsadója, Cees van Nieuwenhuizen elmondta: a szakembert már felkérték a posztra, így az egyetlen akadály az, hogy még szerződés köti az oroszokhoz. “Remélem, a [...]
2010. 03. 11. 12:04
A Milan jókora verésbe futott bele Manchesterben. Az Old Traffordon kapott zakó lombard szempontból alighanem egy korszak végét jelentette; a veterán csapat ellen más dimenziót képviseltek az angolok.
2010. 03. 11. 11:01
Olvasói sztorik