Foci

Szerb válogatottat vehet a Juve

A világbajnokságra készülő Milos Krasics könnyen Torinóba költözhet.

Az olasz Tuttosportnak nyilatkozva Dejan Joksimovics, a középpályás ügynöke elárulta, már pénteken sor kerülhet a megegyezésre.

„Érdeklődik még az Arsenal és a Manchester United is, de ők még nem tettek hivatalos ajánlatot. Eddig csak a Juventustól és a Fenerbahcétól érkezett hivatalos megkeresés, de a törököké igen messze áll az általunk elvárttól, ráadásul Krasics nem akar Törökországban játszani. Feldobta a Juventus lehetősége: elsősorban mert ott nagy dolgok vannak készülőben, másodsorban meg ajánlatot tettek. Nem hinném, hogy az oroszok keresztbe tennének az üzletnek, tudják, hogy meg kell adniuk a lehetőséget a játékosnak a távozásra. Még a világbajnokság előtt alá szeretne írni” – nyilatkozta Krasics ügynöke a Tuttosportnak.

A 25 éves Milos Krasics 1999-től öt éven át játszott a Vojvodina együttesében mielőtt szerződtette volna őt a CSZKA Moszkva. 146-szor lépett pályára a fővárosi együttesben, kétszeres orosz bajnoknak, négyszeres Orosz Kupa- és háromszoros Orosz Szuperkupa-győztesnek mondhatja magát, ráadásul tevékenyen vette ki a részét a csapat UEFA-kupa sikeréből is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik