Élet-Stílus

Benítezé az Inter kispadja

admin
admin

2010. 06. 09. 10:29

Ahogy az várható volt: Rafa Benítezt nevezték ki az előző szezonban triplázó Inter vezetőedzőjének. A Liverpool volt szakvezetőjéhez hasonlóan Michael Ballack is elhagyja Angliát.

Massimo Moratti, az Inter elnöke kedden este bejelentette: minden részletben sikerült megállapodni, így elhárultak az akadályok a szerződtetés elől. Az előző szezonban triplázó, azaz Bajnokok Ligája-győztes, olasz bajnok és Olasz Kupa-győztes klub azután keresett szakembert csapata élére, hogy José Mourinho a Real Madridhoz igazolt.

„Megszületett a megállapodás, miután még a legapróbb, nem különösen érdekes részleteket is tisztáztuk. Már csak a szerződés aláírása van hátra. Nemsokára erre és a bemutatásra is sor kerülhet” – nyilatkozta Moratti az ANSA olasz hírügynökségnek.

Az 50 éves Rafa Benítez hat idényen át az angol Liverpool trénere volt, 2005-ben BL-t nyert a „vörösökkel”. A legutóbbi szezont a Premier League-ben a csalódást jelentő hetedik helyen zárta csapata, amely így lemaradt a Bajnokok Ligája-indulásról.

A spanyol szakvezető múlt csütörtökön jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a Liverpooltól. Az angol sajtó úgy értesült, hogy Benítez hárommillió fontos (egymilliárd forintos) végkielégítéssel köszönt el, mivel eredeti szerződése 2014-ig szólt.

Ballack új csapator keres magának

Michael Ballack távozik a Chelsea-től, miután az angol bajnok nem hosszabbította meg szerződését. A londoni klub egyéves szerződést kínált a vb-ről sérülése miatt lemaradó középpályásnak, aki viszont 2012-ig akart aláírni, így nem született megállapodás. Ballack iránt több Bundesliga-csapat és a Real Madrid is érdeklődik. A német futballista mellett Joe Cole is távozik a bajnok londoni együttestől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.