Foci

Kabát távozása ellenére sem gyengül az Újpest

Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, a fővárosi klub a játékos eddigi fizetésének felét tudta felajánlani.

Még friss a hír, miszerint Kabát Péter, az Újpest korábbi rutinos támadója és csapatkapitánya a bajnoki cím mellett a Ligakupát és a Magyar Kupát is bezsebelő Debrecenben folytatja pályafutását, a játékos két évre írt alá a Hajdúságba.

Kovács Zoltán, az Újpest sportigazgatója az ujpestfc.hu-nak elmondta, további változások várhatóak a játékoskeretben. Kabát mellett Dusan Vasziljevics jelezte, hogy távozna a csapattól, míg Tóth Norbert is minden bizonnyal elhagyja a lilákat. Demjén Gábor kölcsönszerződése lejártával visszakerül a Videoton csapatához, míg Kiss Zoltán és Varga Roland ügyében a későbbiekben várható döntés.

“A jövőben is szeretnénk megtartani értékeinket, és ahogy eddig is, most is a klub jelenlegi helyzetében a legjobb ajánlatot kínáltuk számukra. Kabát Péter ezek után azt nyilatkozta, hogy az Újpest nem tett meg mindent érte, mert az eddigi javadalmazásának a felét ajánlotta. A kérdés persze csak az, hogy mennyinek a felét… A játékos időközben megállapodott a Debrecennel, vagyis biztosan távozik, mi pedig további sok sikert kívánunk neki” – idézi az ujpestfc.hu Kovács Zoltánt.

Kovács ugyanakkor a szurkolóknak is üzent, felhívta a drukkerek figyelmét, hogy az Újpest nem fog gyengülni a következő szezonra mivel a klubvezetés folyamatos tárgyalásokat folytat a kiszemelt játékosokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik