final four

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint az európai szövetség (EHF) vezetősége nagyon elégedett volt a női Bajnokok Ligája budapesti MVM Final Fourjának megrendezésével, valamint a Papp László Budapest Arénában tapasztalt hangulattal, és már tárgyalnak arról, hogy jövőre is a magyar főváros adjon otthont az eseménynek.
2014. 05. 05. 11:18
A sportág történetében első alkalommal sorra kerülő Final Four első napján megismétlődik a 2008-as és 2009-es BL-döntő, hiszen a címvédő Ciudad Real a Kiellel került össze. A Veszprémet búcsúztató Nagy László és a Barcelona a négyes döntőbe kisebb meglepetésre bejutó orosz Csehovszki Medvegyivel találkozik a fináléba jutásért Kölnben. A Ciudad Real és a Kiel két [...]
2010. 05. 04. 13:42
Az Eger férfi vízilabdacsapata hazai környezetben 12-4-re kikapott szerdán a szerb Partizan Beogradtól az Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A magyar együttes, amely a hazai indulók közül egyedüliként résztvevője a legjobb nyolc mezőnyének, már az első percekben 4-0-s hátrányba került a világbajnokokkal teletűzdelt vendégekkel szemben, s a folytatásban sem volt esélye arra, hogy szorosabbá tegye a [...]
2010. 03. 25. 11:10
Olvasói sztorik