Sport

Kormánytámogatással lesz Budapesten a kézi-BL-döntő

papp lászló sportaréna (papp lászló sportaréna, )
papp lászló sportaréna (papp lászló sportaréna, )

A kormány 50 millió forinttal támogatja a női kézilabda Bajnokok Ligája májusi, budapesti négyesdöntőjének megrendezését.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke az esemény csütörtöki nyitó sajtótájékoztatóján emellett azt is bejelentette, hogy a kormány a Papp László Budapest Sportarénát ingyen bocsátja a szervezők rendelkezésére.
Az elnök elmondta azt is, hogy február végéig megkezdik a jegyek árusítását a nőknél első ízben sorra kerülő Final Fourra. 

Jean Brihault, a Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnöke úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy májusban sikeres, telt házas eseményre kerül sor Budapesten, amely méltó párja lesz a kölni férfi Final Fournak. Elárulta, hogy pár éve kaptak javaslatot a magyar szövetségtől arra, hogy a nőknél is rendezzenek négyesdöntőt, de meg akarták várni azt a pillanatot, amikor minden feltétel adott lesz hozzá.


Görbiczék itthon védhetik meg címüket
Fotó: MTI

Az elnök elmondta, hogy a női Final Four költségvetése nagyjából a fele lesz a kölni férfi négyesdöntőének, pontos összeget azonban nem említett. Az EHF egyrészt a technikai feltételek biztosításával, másrészt szponzorokkal járul hozzá a rendezéshez.

Michael Wiederer, az EHF főtitkára szerint úgy vágtak neki az idei szezonnak, hogy nyitva hagyták a lehetőséget a hagyományos, oda-visszavágós elődöntőknek és finálénak, valamint a Final Fournak is, s csak novemberben döntöttek az utóbbi mellett. Ezt egyrészt a magyar szövetséggel való jó együttműködéssel, másfelől a mérkőzések iránti hatalmas érdeklődéssel indokolta. Megjegyezte, hogy az első női négyesdöntőre, éppen az első férfi-BL-döntő 20 éves jubileuma alkalmából kerül sor. 

Peter Vargo, az EHF marketingügyekért felelős ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a budapesti női Final Four mérkőzéseit egyedi talajon rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában, s tárgyalnak az adidasszal arról, hogy a cég egy speciális labdát gyárt az eseményre, amely jövőre a sorozat hivatalos játékszere lehet.

A Final Four egyik résztvevője a címvédő Győri Audi ETO KC csapata lehet, amely két forduló után jelenleg a második – továbbjutó – helyen áll középdöntős csoportjában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik