Sport

Jövőre is Budapesten lehet a Final Four

Sport24
Sport24

2014. 05. 05. 11:18

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint az európai szövetség (EHF) vezetősége nagyon elégedett volt a női Bajnokok Ligája budapesti MVM Final Fourjának megrendezésével, valamint a Papp László Budapest Arénában tapasztalt hangulattal, és már tárgyalnak arról, hogy jövőre is a magyar főváros adjon otthont az eseménynek.

“Megérte rábeszélnünk az európai szövetséget arra, hogy csináljuk meg ezt a Final Fourt, és ha megcsináljuk, akkor Budapesten legyen az első” – fogalmazott Vetési a Digi Sport Reggeli Start című hétfői műsorában.

Hozzátette: az előzetes számítások szerint sikerült teljesíteni a céljukat, vagyis, hogy anyagi szempontból “plusz nullára” kihozzák a rendezést, amivel az európai és a magyar szövetség, valamint a csapatok egyaránt jól jártak.

A pénzügyi részleteket illetően az elnök elmondta, hogy az EHF rendelkezett a négyes döntő televíziós jogdíjaival, míg a szervező magyar szövetségnek a csapatok pénzdíjazásának felét kellett állnia.

Vetesi-Ivan(1)(650x433).jpg (vetési iván, ) Fotó: MTI

Vetési tájékoztatása szerint a győztes Győri Audi ETO KC 225 ezer, míg a negyedik helyezett dán Midtjylland közel 100 ezer eurót vihet haza. Ez utóbbi összeg nagyjából annyi, mint amennyi a magyar bajnok teltházas jegybevételéből nyereségként megmaradna egy oda-visszavágós párharc hazai mérkőzésén.

Az MKSZ elnöke beszélt arról is, hogy a döntő 50. percének táján a Buducsnoszt Podgorica szurkolóinak egy része a szektorában felszedte a székeket, és dobálni kezdte a rendfenntartókat.

“Ez úgy látszik része a montenegrói szurkolásnak, de rendeződött a dolog és súlyosabb sérülések nem történtek. Sajnos egy montenegrói szurkolót és egy biztonsági őrt kórházba kellett vinni” – fogalmazott Vetési, majd hozzátette, hogy éjszakára mindkét személyt megfigyelésre bent tartották a kórházban, de a hétfő reggeli információi szerin egyikük sérülése sem súlyos.

Mivel a montenegrói Cvijic egy ütközésnél elvesztette az eszméletét, őt is kórházba kellett szállítani, megfigyelés céljából, és ha kell, MR-vizsgálatot végeznek el nála.

Vetési – már az m1 Ma Reggel című műsorában – történelmi tettnek nevezte a valamennyi mérkőzésén teltházas női Final Four megrendezését és jelezte: a “magyar szövetség nem fog nyomulni a rendezésért”, de már tárgyalnak az európai szövetséggel arról, hogy a következő négyes döntőnek is Budapest adjon otthont.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2009. június 19.
Kósz Zoltán és Varga II Zsolt harca a labdáért a vízilabda gálán 2009. június 19-én. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezik a vízilabda ünnepét, a Vodafone Aranygálát. A mérkőzésen egy medencében játszik a 21 olimpiai aranyérmet, illetve az elmúlt 12 évben Európa-bajnoki vagy világbajnoki aranyérmet nyert vízilabdázó. A gála bevételét jótékony célra, a magyar vízilabda-utánpótlás javára fordítják.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.