felmérés

Meglepetésre a franciák lettek Európa bajnokai: pizzaevésben, legalábbis egy szerdán közzétett piackutatás eredményei alapján. Egy francia évente átlagosan legalább 10 kilogramm rakott tésztát fogyaszt el, kétszer annyit, mint egy olasz. Az országban a hamburgert a pizza már réges-rég lenyomta, ma már egy gyorsétteremben egy húspogácsára 16 pizza jut. Meglepő az is, hogy a franciáknál a [...]
2010. 03. 31. 16:47
A skóciai Aberdeen egyetemen készítették a felmérést, amiben több, mint 46 ezer nő egészségét vizsgálták és követték nyomon mintegy 40 évig. A nemrég publikált eredmények szerint az orális fogamzásgátlás nem áll összefüggésben a halálozás hosszú távú kockázatának növekedésével. Sőt. A vizsgálatból kiderült, hogy valójában éppen az ellenkezője igaz. A kutatók az aerdményeket a British Medical [...]
2010. 03. 29. 10:58
A szívelégtelenségek, a magas vérnyomás és a koszorúér-betegségek fontos kockázati tényezője a túl sok nátriumbevitel. Vagyis kevesebb eséllyel kapunk ilyen betegséget, ha kevesebb konyhasót fogyasztunk. De még a felvágottak, sőt a kenyér is tartalmaz jócskán a sóból, ezért ha vásárlunk, célszerű körültekintőnek lenni és elolvasni a készételeken feltüntetett adatokat arról, hogy az étel mennyi sót [...]
2010. 03. 09. 09:10
A megkérdezettek majdnem fele (48%) élt már a megtévesztés ezen formájával és színlelt orgazmust. Ennek az aránynak a 38%-a továbbá úgy gondolja, hogy a férfiak egyáltalán nem tudnak különbséget tenni a színlelt és az igazi orgazmus között. A felmérésben résztvevő nők egy ötöde úgy gondolja, hogy ha fantáziálhatnának más férfiakról, akkor elkerülhető lenne számukra is [...]
2010. 03. 09. 08:51
Azokat a nőket, akik rendszeresen fogyasztanak bort, emiatt nem fenyegeti a hízás veszélye, szemben az absztinens társaikkal. Az eredményt kutatók azzal magyarázzák, hogy az alkohol a májban teljesen másképp bomlik le, mint ahogy azt eddig hitték. Így ahelyett, hogy zsírt képezne, hőenergiát termel, amivel hozzájárul a szervezet hőháztartásának egyensúlyához. Lu Wang kutatócsoportja együtt dolgozott a [...]
2010. 03. 08. 14:08
Több mint hétezer férfi és nő bevonásával végezték el azt a felmérést, melyben a központi kérdés az volt, alapvetően mennyire bíznak meg egymásban a párok, melyik nem a gyanakvóbb. A német, online partnerközvetítő iroda felmérése azt az eredményt hozat, hogy a férfiak 66%-a megbízik párjában, míg a nők esetében ez csak 40%-ra igaz. Lisa Fischbach, [...]
2010. 03. 04. 15:59
Az Ipsos 2009 decemberében végzett felmérése során a megkérdezettek közel 80 százaléka állította, hogy megnézi a csomagoláson a termékek származását, 75 százalékuk pedig tudatosan figyel arra, hogy magyar terméket vásároljon. Az alapvető élelmiszerek közül a legfontosabb termékek, amelyeknél elsősorban a származási helyet veszi figyelembe a lakosság, a pékáruk, a tojás, a baromfi, továbbá más húskészítmények [...]
2010. 03. 04. 08:35
Olvasói sztorik