fc barcelona

Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona továbbra is szeretné szerződtetni az FC Liverpool uruguayi sztárcsatárát, Luis Suárezt, a futballistát sújtó súlyos büntetés nyomán azonban jóval kevesebb pénzt akar kínálni érte.
2014. 06. 27. 16:54
A spanyol labdarúgó bajnokságban szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszületett az egyezség a Real Sociedad és a gránátvörös-kékek között Claudio Bravo átigazolásáról.
2014. 06. 25. 12:37
A Barcelona labdarúgócsapata saját honlapján jelentette be a horvát játékos érkezését, aki öt évre szóló megállapodást ír alá a katalán együttessel.
2014. 06. 16. 21:10
A katalán sport.es szerint a Barcelona megegyezett a Sevilla csapatávál Ivan Rakitic vételáráról, így a horvát középpályás hamarosan hivatalosan is a gránátvörös-kék egyesület játékosa lehet.
2014. 06. 06. 19:50
Az FC Barcelona képviselőinek, illetve a korábbi elnök Sandro Rosellnek is meg kell jelennie jövő pénteken egy madridi bíróságon, hogy választ adjanak a brazil labdarúgójuk, Neymar átigazolása kapcsán felmerült adócsalás vádjára.
2014. 06. 03. 20:23
Josep Bartomeu, az FC Barcelona labdarúgócsapatának elnöke szerint Koke, a spanyol bajnok Atlético Madrid középpályása bár nehezen átigazolható, sok klub, köztük a Barcelona is örülne, ha soraiban tudhatná őt.
2014. 05. 30. 15:14
Olvasói sztorik