Foci

Sovány Barca-siker, pont nélkül maradt a City Münchenben

A katalánok csupán 1-0-ra győztek a ciprusi APOEL ellen a Camp Nou-ban, míg a játéknap rangadóján ugyanilyen arányban kikapott a Manchester City a Bayern otthonában a BL-csoportkör első fordulójában.

Gálázott a Porto, pontokat hullajtott a Chelsea

Az E jelű négyesben viszonylag nagy lépéselőnyre tett szert az AS Roma, a sorozatba hosszú idő után visszatérő Farkasok ugyanis valósággal kiütötték az orosz CSKA Moszkvát.

A gólgyártást Iturbe kezdte, majd gyorsan adott két gólpasszt Gervinhónak majd Maiconnak, ezt követően pedig le kellett cserélni sérülés miatt. A szünetben már néggyel ment a Roma, Gervinho ismét beköszönt, majd Ignashevich öngóljával már 5-0 állt az eredményjelzőn a második félidő derekán. A vendégek szépítő gólját Musa szerezte.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A csoport, a játéknap és talán a forduló legnagyobb rangadója jórészt eseméytelenül telt el, egyszerűen nem bírt egymással a City és a Bayern München az Allianz Arénában.

Az első 45 percben a Bayern többször is megszerezhette volna a vezetést, de a bajorok rendre kihagyták kisebb-nagyobb helyzeteiket. A térfélcserét követően az amúgy sem nagy iram is alább hagyott, de a Bayern így is ellenfele fölé tudott kerekedni, Jérome Boateng a 90. percben győztes gólt szerzett együttesének.

Az F csoportban a Barcelona papíron jóval esélyesebb volt a cíprusi APOEL-nél, s bár össze is jött a győzelem a gránátvörös-kékeknek, nem gáláztak a katalánok.

A mérkőzés első, és egyetlen találatát Piqué szerezte még az első félidő derekán, a folytatásban pedig hiába birtokolták többet a lasztit a hazaiak, megduplázni sem sikerült az előnyt, 1-0 maradt a vége.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A kvartett másik összecsapásán a Paris Saint-Germaint Amszterdamban fogadta az Ajax. A PSG jó szokásához híven a meccs elején megszerezte a vezetést Cavani góljával, így 1-0-s vezetés tudatában mehettek a 15 perces pihenőre.

A folytatásban mindent megtett az egyenlítésért a vendéglátó, ami a hajrához közeledve össze is jött a hollandoknak: Schone egy gyönyörű szabadrúgással egalizált, ezzel pontot mentve csapatának.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

E csoport:
AS Roma (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 5-1 (4-0)
gól: Iturbe (6.), Gervinho (10., 31.), Maicon (20.), Ignasevics (50., öngól), illetve Musa (82.)

Bayern München (német)-Manchester City (angol) 1-0 (0-0)
gól: Boateng (90.)
    
F csoport:
FC Barcelona (spanyol)-APOEL (ciprusi) 1-0 (1-0)
gól: Piqué (28.)

Ajax Amsterdam (holland) – Paris Saint-Germain (francia) 1-1 (0-1)
gól: Schöne (74.), illetve Cavani (14.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik