A magyarok többsége szerint az ország helye Nyugaton van, és fontosnak tartják a jószomszédi viszonyt és a NATO-tagságot, míg a szemükben egyre inkább erősödik Kína nagyhatalmi imázsa.
Élelmiszerként és takarmányként is felhasználhatják majd, viszont csak az unión kívülről importálhatók, az EU területén továbbra is tilos lesz termesztésük.
A Giorgia Meloni vezette frakció a harmadik legerősebbé nőtte ki magát az EP-ben. Ennek ellenére az olasz kormányfőt kihagyták az új uniós vezetők kiválasztásából, de odahaza sem megy zökkenők nélkül a nagy kísérlete: az egyszemélyi hatalom kiépítése.
Most döntenek az Európai Unió új vezetőiről, Ukrajna támogatásáról és az egész unió reformjáról is. Ráadásul ez lesz az utolsó uniós csúcs a magyar elnökség előtt.
Magyar Péter mégis beül az EP-be, bár korábban többször ezzel ellentétesen nyilatkozott. Kedd este Brüsszelből válaszolt követőinek a döntésével kapcsolatos kérdésekre.