építési és közlekedési miniszter
Nyugaton sokat javult a helyzet, a keleti országrészben viszont most lép a kárelhárítás a legintenzívebb szakaszába.
Újabb kimagasló alkotásokat azonosítottunk a Lázár János hódmezővásárhelyi házában készült felvételeken. A miniszter hallgat arról, milyen áron jutott hozzá a remekművekhez, ahogy arról is, eredetiek-e a képek. A vagyonnyilatkozatában mindenesetre egyetlen festményt sem nevesít, holott ötmillió forintos érték felett ezt meg kell tenni.
A miniszter üzlettársai másodjára voltak olyan nagyvonalúak, hogy csak Lázárnak szavaztak meg kifizetést, ráadásul a tulajdonosi arányoktól eltérő módon.
Lapunk birtokába került az a dokumentum, amelyből kiderül, hogy a közlekedési tárca mire kötelezi rövid határidővel a MÁV-ot.
Videó
Szokatlanul erős sajtótájékoztatót tartott a közlekedési miniszter. Best of.
A Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban álló vadászház nyereségéből 58 millió forint osztalékot kapott az építési és közlekedési miniszter.
Az építési és közlekedési tárca alá tartozó állami vállalatoknak a miniszter régi ismerőse által vezetett cégen keresztül kell intézni az eszközbeszerzést.
A miniszter segítségét kérik, hogy a Duna Terasz projekt ne jelentse 790 család tragédiáját.
Mostantól bárki tanyává minősíttetheti a mezőgazdasági földbirtokát, és ha akar, jókora házat építtethet rá.
Egyetlen bérlettel lehetne utazni tömegközlekedéssel egy adott megében.