építés
A Szent Dömötör templom bontásának megkezdése után pár nappal,1913 augusztusában kezdték meg Szeged jelképének, a Dómnak alapozását.
2013. 08. 15. 11:38
Meg kellett hosszabbítani a szegedi ELI épületeinek kivitelezésére kiírt pályázatok határidejét.
2013. 08. 14. 13:06
Évi 15 ezer forintból lehet majd fűteni egy 50 négyzetméteres átlagos lakást abban a Budapest XIII. kerületi 100 lakásos passzívbérházban, amelynek alapkövét Tóth József kerületi polgármester és Tolnay Tibor, a generálkivitelező Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója rakta le csütörtökön.
2013. 07. 23. 13:30
Az eredetileg becsült 17,5 milliárd forint helyett 29,9 milliárd forintért a Magyar Aszfalt Kft. és a Közgép Zrt. alkotta MK Csornai Konzorcium mint legolcsóbb ajánlattevő építi a 85. számú főút Csornát elkerülő szakaszát.
2013. 06. 25. 09:20
Kevesebb mint ötezer forintból épített egyszerű szerkezetű, guruló, akadálykerülő robotot Kecsenovity Egon, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves anyagmérnök hallgatója, akinek munkáját az intézmény 2013-as innovációs versenyén díjazták.
2013. 03. 21. 20:35
Összesen négy, köztük két Békés megyét érintő, sok milliárdos, vasúti beruházást hagyott jóvá a kormány.
2012. 11. 08. 11:09
Biztonságosabbá válik a gyalogos közlekedés.
2012. 09. 13. 08:54
Bár a technológia még gyerekcipőben jár, a fejlesztők egész hidakat és épületeket „nyomtatnának" a természetben meglévő anyagokból.
2012. 08. 07. 16:00
Rendszeresen tudósít a helyi újság, hogy a kerékpáros fejlesztés töretlen.
2011. 12. 07. 16:40
A 4-es metró budai állomásai közel száz százalékban szerkezetkészek, a metróalagutat kipucolták és előkészítették a vágányok beépítéséhez. Nagy munka
2010. 01. 23. 14:30
A metróra szükség van, “nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni” – mondta a Fidesz elnöke. Az új kormánynak és Budapest új
2009. 10. 28. 15:40
Megegyezett a színfalak mögött a metróalagutat építő Bamco és a BKV, így már a jövő héten folytatódhat a munka – értesült a Népszabadság. A
2009. 04. 29. 15:10
A foci EB mindenkit lázba hoz, még a 4-es metrót építő munkásokat is. Szereztek labdát, építettek maguknak kaput, és játsszák a meccseket. Ezzel
2008. 06. 22. 13:34