Lébecolástól és látszatmunkától tartanak a munkáltatók. Pedig a valós helyzet ezzel pont szembe megy: már egy-két hónap alatt is el lehet jutni a kiégésig.
A hetekben megjelent az elmúlt évek egyik legérdekesebb almás produktuma, az Apple Card. A szuper jól kinéző, fehér kártya látszólag a vállalat legártalmatlanabb terméke, pedig valójában súlyos kérdéseket vet fel.
Sok felmérésben a legnagyobb arányban a pénzt és a hírnevet nevezték meg a fiatal felnőttek, mint a boldogság forrását. Hogy valóban így van-e, az a Harvard Egyetem eddigi leghosszabb, 75 évig tartó kutatásából kiderül.
Mitől lesz jó 2016? Miből fogod érezni jövőre, hogy sikeres évet zártál? Abból, ha már most végiggondolod és tudatosan tervezed az előtted álló időszakot. Ehhez próbálok segítséget nyújtani a következő tippekkel.
Ne áltassuk magunkat, főleg ne járassuk le a maradék ősi tudást. Az úgynevezett spirituális életmód még soha nem oldott meg semmit. Problémát pláne. Karácsonykor meg aztán tényleg soha.
Amit sokszor humornak nevezünk, az nem más, mint a szőnyeg, amivel letakarjuk a nappali közepén bűzölgő kakakupacot. Hajni, te dühös vagy! – villant fel a képernyőn a rövid mondat. Dehogy va… kezdtem írni, aztán tényleg dühös lettem.