Szórakozás

Ágyneműcserét tanulnak a brit iskolások

És sütni meg főzni. Hogy el tudjanak költözni otthonról.

Szeptembertől valamennyi brit középiskolában új tantárgyat indítanak, azzal a céllal, hogy felkészítsék a diákokat az önálló életre.

A kormány úgy érzékeli, hogy sok fiatal számára komoly gondot okoz a Mamahotel szülői ház elhagyása, ezért döntöttek úgy, hogy szervezett keretek közt biztosítják az oktatást. A 16-18 évesek többek között az alábbi tudásokra tehetnek szert a 45/90 perces órákon:

  • sütés-főzés alapjai
  • bevásárlás
  • takarítás (és takarítási napló elkészítése),

de még arról is szó lesz az órákon, hogy mit tehetünk, ha kollégiumi / közös albérletben élő szobatársunk egy antiszociális fráter.

Az önálló életre felkészítő órákat tesztjelleggel már elkezdték bevezetni, másfél éven át mintegy ezer diák vett részt a foglalkozásokon. Természetesen vannak ellenzői is az ötletnek: néhányan úgy vélik, hogy a kormánynak felesleges beleavatkozni, a diákok egyedül is képesek lesznek kezelni ezeket a problémákat.

 

Kiemelt kép: istock (illusztráció)

Mamahotel: 40 éves kor a vízválasztó
Magyarországon is több mint kétszázezer mamahotel van. Megnéztük hát milyen pszichológiai következménye lehet a kényszer szülte helyzetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik