Trump még segített is az oroszoknak, hogy bolondot csináljanak belőle Az elnök és az orosz külügyminiszter beszélgetésről egyedül az orosz állami hírügynökség készíthetett képeket. Hírszerzési szakértők szerint ez igen kockázatos. 24.hu 2017. 05. 12. 10:34 Nagyvilág
Macron győzelme után veszélyes Orbánéknak az uniót provokálni A magyar miniszterelnöknek újabb ellenfele van az európai pályán. Zgut Edit 2017. 05. 12. 07:00 Nagyvilág
Elnöksége legmegdöbbentőbb döntését hozta meg Trump Amikor azt hiszed, Donald Trump már nem tud sokkolni, bizonyítja, hogy mindig képes rá. Ignácz Péter 2017. 05. 10. 17:34 Nagyvilág
És az megvan, ahogy Trump egy Rolls-Royce-ban Taylor Swiftet hallgat? A videót még 2014-ben készítette az amerikai elnök felesége. 24.hu 2017. 05. 10. 09:24 Nagyvilág
Az orosz külügyminiszter meglátogatja Donald Trumpot Ez lesz az eddigi legmagasabb szintű találkozó a két fél között az amerikai elnök hivatalba lépése óta. Kovács-Angel Marianna 2017. 05. 10. 09:00 Nagyvilág
Az FBI volt igazgatója a tévéből tudta meg, hogy Trump kirúgta Sőt, először nevetni kezdett, mert azt hitte, az egész csak vicc. 24.hu 2017. 05. 10. 07:33 Nagyvilág
Trump kirúgta az FBI igazgatóját Trump a Comey-nak írt levelében azzal indokolta elbocsátását, hogy helyre kell állítani az FBI-ba vetett közbizalmat. 24.hu 2017. 05. 10. 06:08 Nagyvilág
Trump felfegyverzi az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokat Jóváhagyta a Szíriában harcoló kurdoknak történő fegyverszállításokat. 24.hu 2017. 05. 09. 22:11 Nagyvilág
Elküldetheti hamvait a politikusoknak, aki belehal az Obamacare visszavonásába Amerikaiak milliói maradhatnak egészségbiztosítás nélkül. Medvegy Gábor 2017. 05. 08. 15:17 Nagyvilág
A golfpálya negyedik lyuka helyén kinőtt egy rakétarendszer De mit keres ott? Mi célt szolgál? A "szomszédok" őrjöngnek. Trautmann Balázs 2017. 05. 07. 18:00 Tech
Titkolózva üzletel Kínában Trump vejének családja Amerikai vízummal kecsegtetik azokat, akik hajlandóak sok pénzzel beszállni Kushnerék ingatlanberuházásába. Medvegy Gábor 2017. 05. 07. 14:54 Gazdaság
Végre rájöttek, mire hasonlít Trump álla Kétség kívül a hónap felfedezése eddig. 24.hu 2017. 05. 05. 14:28 Nagyvilág
Trump ezerfős kísérettel megy Izraelbe, majd Brüsszelbe is ellátogat Az amerikai elnök első hivatalos külföldi útjára indul május második felében. Medvegy Gábor 2017. 05. 05. 13:16 Nagyvilág
Összebarátkoztatták Trumpot az ausztrál kormányfővel Az amerikai elnök máris úgy látja, hogy fantasztikus a kapcsolata Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnökkel Spirk József 2017. 05. 05. 06:41 Nagyvilág
Megvan, hová vezet Trump első külföldi útja elnökként Nem Magyarországra. Vaskor Máté 2017. 05. 04. 17:21 Nagyvilág
Soros Györggyel bizniszel Donald Trump veje Vagyonnyilatkozatából kimaradt az őket összekötő cég. Kovács-Angel Marianna 2017. 05. 04. 16:14 Gazdaság
A Washington Post arról ír, hogy Trump jelentse ki, Orbán nem szívesen látott vendég A lex CEU és a civiltörvény miatt. 24.hu 2017. 05. 03. 21:50 Közélet
Ivanka Trump könyvet írt a dolgozó anyák kimerítő mindennapjairól Még egy nyamvadt masszázsra sem volt ideje, annyira leterhelte a sok feladat. 24.hu 2017. 05. 03. 17:58 Szórakozás
Melania Trump összesen két tweetet lájkolt eddig, az egyik arról szól, hogy gyűlöli a férjét Megvan az ikonikus gif a beavatási ceremóniáról? A First Ladynek tetszik. 24.hu 2017. 05. 03. 11:06 Szórakozás
Júliusban külön is találkozik Trump és Putyin A G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján. 24.hu 2017. 05. 02. 21:08 Nagyvilág
Mit akar egymástól Amerika és Észak-Korea? Trump szívesen találkozna Kim Dzsongunnal, aki nap mint nap azon dolgozik, hogyan érhetné el Amerikát rakétáival. Nem érti? Képbe hozzuk. Kovács Márta 2017. 05. 02. 18:12 Nagyvilág
Így üzletel a Trump család egy tömeggyilkos elnök kormányával Nincs ebben semmi törvénytelen, de .... 24.hu 2017. 05. 02. 12:50 Gazdaság
Trump vitéz magyar tanácsadója megingathatatlan Sebastian Gorkát ízekre cincálta már az amerikai sajtó, de egyelőre nem tervezik kitenni a szűrét a Fehér Házból. Molnár Zoltán 2017. 05. 02. 11:08 Nagyvilág
Jimmy Kimmel újszülött fián életmentő szívműtétet hajtottak végre Kimmel a saját műsorában mondta el, hogy 10 nappal ezelőtt, pár órásan műtötték a fiát, és a Trumpcare-t is erősen kritizálta. Jánossy Villő 2017. 05. 02. 10:14 Szórakozás