A 35 éves úszó idén még egy nagy dobásra készült, de a koronavírus közbeszólt. Interjú a világ- és Európa-bajnokkal, aki vizet most csak zuhanyzás közben lát.
A 2010-es évek szerencsére tele voltak emlékezetes sportpillanatokkal, így aztán összeszedtünk 30 népszerű, eredményes vagy felkapott sportolót, akikkel a szurkolók és a média is sokat foglalkoztak az évtizedben.
Edzők sora kap akár milliós járadékot élete végéig annak köszönhetően, hogy tanítványa olimpiai érmet szerzett. Cseh László, Egerszegi Krisztina és Kiss Gergely is megnevezte rokonát felkészítőként.
A Magyar Úszó Szövetség edzőbizottsága csütörtökön hivatalosan is úgy határozott, a korábban szerb színekben versenyző úszót két számban is nevezik a kvandzsui világbajnokságra.