Sport

Késely Ajna könnyek közepette aratott óriási győzelmet Budapesten

A Nemzetközi Úszószövetség vadonatúj pénzdíjas sorozata, a FINA Champions Swim Series második állomását rendezik hétvégén Budapesten. Ez az a sorozat, amelyben a világ legjobbjait állítják rajtkőhöz, azonban csak négy úszóval, így egészen szoros csata alakulhat ki.

A szombati nyitónapon először Késely Ajna ugrott medencébe 400 gyorson az egyes pályán, mellette két kínai és a brit Holly Hibbottal. A rajt nem sikerült kimondottan jól a magyar úszónak, de 100 méter után gyakorlatilag teljesen egyszerre haladtak a versenyzők. Apránként aztán átvette a vezetést és végül egészen káprázatosan verte három vetélytársát: majdnem két másodpercet vert a második helyezett Wang Jianjiahe idejére.

Késely egészen meghatódva, könnyek közepette vette át az elsőnek járó díjat, mert mint elmondta, sokan kételkedtek abban, hogy képes lesz-e a mezőnyben helytállni.

Ezután 200 pillangón egészen félelmetes mezőny állt rajtkőhöz: Cseh László és Milák Kristóf mellett Chad Le Clos és Masato Sakai indult ebben a számban. Le Clos kezdett be erősen, de Milák előbb felzárkózott, majd feképnél is hagyta őt. Cseh László egészen hamar leszakadt a többiektől, Sakai viszont a második helyre besurrant. Miláknak a díjátadón fülig ért a szája, mint elmondta, még ki sem úszott magából mindent.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ezután néhány futamot várni kellett az újabb magyar érdekeltségű versenyre, egészen az újabb 200 mellúszásig, ahol Békési Eszter Dóra ugrott a medencébe Katie Meili, Julija Jefimova és Molly Hannisszel. A 17 éves magyar úszó leszakadt Hanisszel, szinte végig a negyedik helyen haladt, a közönség viszont az utolsó 50 méteren őrült szurkolásba kezdett, Békési pedig szenzációsan hajrázott és végül nem csak Hannist, hanem Meilit is lehagyta.

A világ legjobb idejét produkálta 2:22.52-vel Jefimova, aki ennek ellenére elégedtlenül értékelt. Békési viszont hiába maradt el öt másodperccel az orosz úszó mögött, egyéni csúcsot produkált és óriási tapsot kapott a közönségtől – teljes joggal.

FINA Bajnokok Sorozat, 2. állomás, magyar résztvevők:

Női 400 gyors
1. Késely Ajna: 4:05.92
2. Wang Jianjiahe 4:07.50
3. Holly Hibbott 4:08.18

Férfi 200 pillangó
1. Milák Kristóf 1:53.64
2. Masato Sakai 1:55.40
3. Chad Le Clos 1:55.95
4. Cseh László 1:56.83

Női 200 mellúszás
1. Julija Jefimova 2:22.52
2. Békési Eszter 2:27.54
3. Katie Meili 2:27.86

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik