Sport

Márciusban, a magyar bajnokságon dőlhet el Cseh László sorsa

Korábban a témában:

Amikor Cseh László az első olimpiai érmét nyerte, Milák Kristóf még csak négyéves volt. Idén pedig már vb-győztes 200 pillangón Michael Phelps világcsúcsát megdöntve, mindössze 19 évesen.

Cseh szerint honfitársa annyira jó már, hogy nem lesz vetélytársa a 2020-as olimpián.

Nem hiszem, hogy sok ellenfele lesz majd az olimpián. Meglátjuk, még én sem tettem le arról, hogy pillangón ússzak. Mindenesetre én azt tanultam meg az évek folyamán, hogy soha nem szabad biztosra menni, és mindig, mindenért küzdeni kell, és nem szabad elbízni magunkat. Remélem, még tudunk egy-két csatát vívni.

– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának a magyar úszó.

Cseh László egyébként a márciusi magyar bajnokságot tűzte ki szintfelmérő gyanánt, ha úgy érzi, van még benne erő, akkor megy az olimpiára. Ami Milákot illeti, a százszoros magyar bajnok edzője szerint a visszatérő Ryan Lochte vagy a Milák elleni olimpiai csatákra igenis sor kerülhet.

„Mindenképp érdemes folytatnia. Azt beszéltük meg, hogy az országos bajnokságra mindenképp felkészülünk, és ott eldöntjük. Ha jól megy az úszás, és van esély értelmes olimpiát úszni, akkor folytatja, és rámegy az olimpiára, ha nem, akkor nem”

A 33 éves úszó pedig azt is elárulta, ha befejezi pályafutását és lesz szabadideje, horgászni megy majd.

Cseh Lászlónak eddig négy olimpiai ezüst- és két bronzérme van, emellett kétszeres világ- és 33-szoros Európa-bajnok (a rövidpályás Eb-ket is beleértve), valamint százszoros magyar bajnok.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.