cégek

Az OTP és az EBRD tárgyal az együttműködésről, ami biztosan nem jár majd új OTP-részvény-kibocsátással – mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva erősítette meg, hogy folynak a tárgyalások, erről azonban többet nem kívánt mondani. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt a hírt sem, hogy tárgyalnak [...]
2009. 02. 13. 11:16
Az autóipari válság miatt a vártnál jobban csökkent a Michelin profitja tavaly. A világ legnagyobb abroncsgyártójának pénteki közlése szerint az abroncsok értékesítése az idén is gyenge lesz, bizonyára elmarad a tavalyitól, legalábbis az első félévben mindenképp.
2009. 02. 13. 10:51
A legnagyobb európai légitársaság-csoport, a francia-holland Air France-KLM pénteken 505 millió eurós veszteséget jelentett adó után az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedéről, az egy évvel korábbi, 139 milliós adózott eredmény helyett.
2009. 02. 13. 08:22
A visszaeső megrendeléseknek újabb áldozatai vannak a Flextronics Kft.-nél, a cég ezúttal tabi üzeméből küld el a következő hetekben 370 szerelősori és irodai alkalmazottat - értesült a Világgazdaság.
2009. 02. 13. 07:28
A Malév február 19-én utalja át az elmaradt januári béreket a társaság dolgozóinak. A légitársaság február elején már jelezte, hogy csak a február 10-re tervezett közgyűlést követően tudja teljesíteni a teljes bérkifizetéseket. A cég hivatalos formában, a vállalat belső kommunikációs csatornáin akkor arról tájékoztatta munkavállalóit, hogy a januári munkabéreket két részletben és késve kapják meg [...]
2009. 02. 12. 19:45
A német E.ON 2011-ig 1,5 milliárd euróval tervezi csökkenteni a költségeket a gazdasági válság okozta negatív hatások ellensúlyozására. Wulf Bernotat vezérigazgató keddi közleménye szerint a takarékossági intézkedések leépítéseket is hozhatnak magukkal.
2009. 02. 10. 13:55
A Gazprom hozzálát a tervek szerint Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték építéséhez: az első ízben közzétett becslések szerint 19-24 milliárd euróba kerül majd, és lehet, hogy soha nem lesz nyereséges - írta hétfőn a Kommerszant című orosz lap.
2009. 02. 09. 14:41
A Győr-Sopron Ebenfurti Vasút (GYSEV) fejlesztési tevékenységének középpontjában 2009-2011-ben a pályavasút infrastruktúrájának javítása, a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasút-felújítási nagyprojekt megvalósítása áll.
2009. 02. 07. 08:53
A vezetékes ivóvíz vagy az ásványvíz fogyasztása árt az egészségnek – állította saját víztisztító berendezése reklámozásakor a Nap Háza Kft. A vállalkozás azonban ezen állításait nem tudta igazolni, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forint bírságot szabott ki rá.
2009. 02. 06. 11:53
Mentesülhet a versenyhivatali bírság alól az a vállalkozás is, amely nem feljelent, hanem az eljárás megkezdése után dönt úgy, hogy információkkal látja el a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH), és így megkönnyíti a kartellezés bizonyítását - írta a Világgazdaság.
2009. 02. 06. 07:24
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forint bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re (FHB), mert a lakáshitelekhez nyújtott hitelfedezeti életbiztosításról kiadott tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére.
2009. 02. 05. 12:25
Leépítésre készül a svéd Electrolux csoport a nyíregyházi hűtőszekrénygyárában; az üzemi tanáccsal már meg is kezdődtek az egyeztetések és tájékoztatták a tervezett elbocsátásokról az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot is - írta a Kelet-Magyarország.
2009. 02. 05. 08:16
Sokat öregedett a gazdasági válság elmúlt hónapjaiban Csányi Sándor, az OTP Bank első embere, aki a Figyelőnek adott izgalmas interjúban a miérteket is elmondja. A lap csütörtöktől vásárolható az újságárusoknál.
2009. 02. 04. 17:57
Olvasói sztorik