Sikeres kísérletet hajtott végre az amerikai hadsereg egy hiperszonikus - a hangsebesség legkevesebb ötszörösére képes - repülő bombával, amellyel a világ bármely pontját egy órán belül el lehet majd érni.
Előzetes letartóztatásba került a szentendrei bombagyűjtő, akit kedden kaptak el a Terrorelhárítási Központ munkatársai. A Hír24 információi szerint az egykori fodrász biciklilopásból élt, otthon pedig rettegésben tartotta a családját.
Visszatérhettek az otthonukba azok a miskolciak, akiket pénteken kora délelőtt költöztettek ki egy tízemeletes panelházból az avasi lakótelepen, mindeddig ismeretlen okból. Még most sem tudjuk, bomba volt-e az épületben.
Tojásgránátot, piropatronokat, petárdákat, lőszereket, egy flóbertpisztolyt, továbbá házilag készített gyutacsokat, lőport, valamint vegyszereket foglaltak le a rendőrök.
A nyomozás adatai szerint a telefonba a testvérpár idősebb, 33 éves férfitagja beszélt, de mivel analfabéta és a számokat sem ismeri, nem tudta a készüléket kezelni, ezért a hívásban 20 éves öccse segített neki – közölte a százados. A rendőrség mindkettőjüket közveszéllyel fenyegetéssel és közérdekű üzem működésének megzavarásával gyanúsítja. A szóvivő hozzátette: a tettükre magyarázatot [...]