bomba

A mintegy ötven kilogrammos, feltehetően második világháborús robbanószerkezetet a Templom téri építkezésen emelték ki a földből csütörtök délelőtt – mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea hozzátette: a környéket 200 méteres körzetben kiürítették, összesen 500 embernek kellett elhagynia a területet, köztük két általános iskola tanulóinak is. A tűzszerészek a szerkezet vizsgálatát követően a [...]
2010. 11. 18. 13:36
A sajtójelentések szerint a férfiak Campania tartományban letöltötték a rájuk kirótt börtönbüntetést, majd ezután kitoloncolták őket az országból. A bombagyártókat Algériába vitték vissza. A belügyi tárca közleménye szerint mindkét külföldi férfi “a vegyi anyagokból készíthető robbanószerek szakértője”. A két férfit a “közrend és az állambiztonság érdekében” toloncolták ki Olaszországból. Az algériaiakat még 2005-ben fogták el. [...]
2010. 11. 13. 18:15
A lakók már elkezdtek visszaköltözni és a forgalomkorlátozást is feloldották. A környéket reggel 7 órakor zárták le egy 150 méter sugarú körben. Hajdu Gábor, a Magyar Honvédség Tűzszerész Alakulatának parancsnoka elmondta: a gyújtót kiszerelték a robbanótestből, a detonátort pedig a helyszínen felrobbantották. Ezt követően a robbanótestet saját gyűjtőhelyükre szállították. A talált robbanószerkezet egy II. világháborús [...]
2010. 09. 23. 06:29
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a bombát a XI. kerületben, egy meg nem nevezett, a Citadellához vezető út melletti építkezésen találták. A környéken két lakóházat kiürítenek, mert egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban van a robbanószerkezet. A tűzszerészek a kiürítés után kezdhetik meg a bomba hatástalanítását – fűzték hozzá.
2010. 09. 06. 17:27
Összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető-, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak a városligeti műjégpálya felújítása közben; a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták. A tűzszerészeti munkálatok idejére lezárták a Hősök tere mögötti útszakaszt, a Millenniumi hidat és a műjégpályához közel eső utakat. A műjégpálya rekonstrukciója során, múlt hét pénteken is több [...]
2010. 09. 06. 16:00
A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak. Ezek közül hármat a helyszínen semmisítenek meg, a maradékot pedig elszállítják a központi gyűjtőhelyre. A tűzszerészeti munkálatok idejére lezárták a Hősök tere mögötti útszakaszt, a Millenniumi hidat és a műjégpályához közel eső utakat. A [...]
2010. 09. 06. 12:55
Olvasói sztorik