Hatalmas vihart kavart a felvétel, amin három közteres dulakodik egy nővel, és még akkor rángatják, mikor már a földre került. A nő a 444!-nek elmondta, hogyan emlékszik ő a történtekre.
Az első ajtós felszállás miatt a sofőröknek közel 50 fajta jegyet, bérletet és speciális utazási engedélyt kell ismerniük és ellenőrizniük. Az utasok naponta szidalmazzák és köpködik a trolibuszvezetőket.
Az idei járműbeszerzéseknek köszönhetően és a menetrend csökkenése miatt a társaság az idén 210 régi buszt kíván kivonni a forgalomból – írja a Világgazdaság.
A Facebookon terjedő történet szerint a 80 év körüli férfit azért parancsolta le a buszról a vezető, mert középső ajtón szállt fel. A BKK kivizsgálja a történteket.
A BKV földgázüzemű Van Hoolokat, valamint Mercedes-Benz Citarókat vásárol Dijonból, Oslóból és Frankfurtból - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán.
Október közepéig további 16 nappali járaton vezeti be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az első ajtós felszállási rendszert, és bővíti azon járatok számát, amelyeken a jármű vezetőjétől lehet jegyet venni.