Belföld

Nem akar tízmilliós vezérautókat a BKK

bkk zavarelhárítás (zavarelhárítás, Bkk, BKV)
bkk zavarelhárítás (zavarelhárítás, Bkk, BKV)

A budapesti közlekedési vállalat szerint nem a felső vezetőknek keresnek új kocsikat, hanem szerelő- és zavarelhárító járműveket cserélnek.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is cáfolta, hogy kiírna vagy korábban meghirdetett volna közbeszerzési eljárást felső kategóriás autók beszerzésére, sőt azt közölték, éppen az eddigi járműszám csökkentése a határozott céljuk.

A BKK és a BKV a Blikk mai cikkére reagált, amely szerint a két cég 19 felső középkategóriás és 12 középkategóriás kocsira írt ki közbeszerzést, de az erről szóló előterjesztést többek között Várszegi Gyula, a BKV igazgatósági elnöke is kifogásolta.

A két közlekedési cég közleményében elismerte, hogy gépjárműbérleti tender kiírásáról van szó, de nem felső vezetői autókat vennének, hanem a BKV szerelőjárműveit és a BKK zavarelhárító gépjárműveit cserélnék le, mivel lejár a mostani bérleti szerződés.

A jelenlegi, 2009-ben kötött flottaszerződés alapján üzemeltetett járművek bérleti ideje 2013 októberétől több lépcsőben jár le, így a járműveket fokozatosan vissza kell adni a bérbeadónak, ezért kell új szerződéseket kötni – közölte a BKK és a BKV, hozzátéve, hogy a mostani járműpark további használatát is vállalnák, de a szerződés szerint erre nincs mód, a közbeszerzési törvény a szerződés meghosszabbítását pedig nem teszi lehetővé.

A BKV igazgatósága együttesen 163 darabos gépjárműflotta beszerzését engedélyezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik