Közélet

Kiderült, miért zavarták le a buszról a babakocsis párt

bkv-busz(960x640)(1).jpg (bkv busz, )
bkv-busz(960x640)(1).jpg (bkv busz, )

A BKV szerint ketten akartak egy jeggyel utazni. A dühös rokon szerint viszont semmi oka nem volt a sofőrnek, hogy leszállítsa a családot.

A történetről egy felháborodott rokon számolt be hétfőn. „SOS!!! Segítségeteket szeretném kérni!” – kezdte a dühös hozzátartozó. Beszámolójában azt írta, fiát és annak barátnőjét múlt csütörtökön szállította le egy buszsofőr Csepelen, a Szent Imre téren, mindezt úgy, hogy velük volt háromhetes kisbabájuk és annak ellenére, hogy volt érvényes jegyük, amit ki is lyukasztottak. A szülő a 21.kerulet.ittlakunk.hu Facebook-oldalán elmondta azt is, fia a történtek után betörte a busz üvegét, amiért a fogdán kötött ki.

Jegy volt, csak nem elég

A Hír24 kereste a Budapesti Közlekedési Központot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is az ügyben. A BKV Zrt. megküldte válaszát, a történet – nem meglepő módon – némiképp másként fest a közlekedési társaság szerint.

„Szeptember 26-án a végállomáson állva két fő szeretett volna babakocsival felszállni a 138-as buszra, ezért a járművezető kinyitotta a hátsó ajtót. Miután felszálltak, megkérte őket, hogy igazolják utazási jogosultságukat, de csak egy vonaljegyet tudtak felmutatni. Mivel jegyet vásárolni nem akartak, felszólította őket, hogy ebben az esetben az egyikük szálljon le. A szóváltást követően végül mindketten leszálltak, és ezután az egyikük a peronon állva betörte az autóbusz ablakát.” – olvasható a tájékozatásban.

Két előhúzható tanú itt, kettő láthatatlan ott

A rokon verziójához hozzátartozik, hogy az eseményeket állítólag két fiatal telefonnal rögzítette. Így felhívással zárta sorait, kérte, aki bármit tud róluk, keresse fel, szeretnék ugyanis bizonyítani az igazukat.

A BKV-nak is van két tanú a tarsolyában, ám ők bármikor tudják igazolni az általuk elmondottakat. Két sofőrjükről van szó, akik a szóban forgó időpontban a helyszínen voltak és látták, mi történt.  Hozzáfűzték: a buszvezető a szabályoknak megfelelően járt el, így vele szemben eljárás nem indul.

Az esetről további tájékoztatást nem adhatnak, mivel az a rendőrség hatáskörébe tartozik. A Budapest Rendőr-főkapitányság válaszát azonban továbbra is várjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik