Belföld

A parlamenti kétharmados többség - vagyis az eddigi gyakorlat szerint Orbán Viktor miniszterelnök - választja meg az Alkotmánybíróság új elnökét még a nyáron. Az eddigi szabályozás szerint a bírák még utószor maguk közül választhattak volna, de Lázár János időben módosított.
2011. 05. 16. 15:54
Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját nemi erőszak kísérletével vádolta meg egy New York-i szobalány. De a szexbotrányok nem csak külföldön hasítanak, a hazai politikai életben is intenzíven jelen vannak. Íme néhány ütős példa.
2011. 05. 16. 15:45
A több gerilla megmozdulásáról ismerté vált, mint utcaátnevezések - például az Egyetem térből Hoffmann Rózsa tér - és a betiltott Szellemjárás Schmitt Pálnál elnevezésű rendezvények szervezője ifjúsági mozgalommá alakul.
2011. 05. 16. 15:28
Beismerte a volt iskolaigazgató, hogy fiktív tanulók után vettek fel normatív támogatást a Borsod megyei Selyeben – tudta meg a Hír Tv. A névsorban két olyan személy neve is szerepelt, akik beíratásuk idején már nem éltek.
2011. 05. 15. 17:01
Az MSZP elnöke szerint stabilizálták a párt helyzetét, most a megújításon a sor. Mesterházy Attila hétértékelő írásában kiemelte, a siker nem jön gyorsan, szívós munka, szorgalom kell hozzá, de ebben a szocialisták jók. „Nem fogom megengedni, hogy sokunk kemény munkája háttérbe szoruljon a reflektorfényért folytatott küzdelem miatt” - írta. Amúgy Gyurcsányt nem említi.
2011. 05. 15. 11:27
A felejtésnek tanulunk - állítja Vekerdy Tamás. Tényelg így van? Összeállítottunk a most zajló érettségi szezon középfokú tesztjeiből egy feladatsort. Egy kis matek, földrajz, történelem, kémia, és irodalom. A maturálóknak ezt mind tudniuk kell. Játsszon velünk: Ön átmenne az idei érettségin?
2011. 05. 15. 08:10
Szombaton száraz időre, többórás napsütésre lehet számítani. Vasárnap újabb hidegfront érkezik esővel, és zápor kialakulására is lehet számítani.
2011. 05. 14. 09:19
A hazai zsidóság érdekképviseletét végző Mazsihisz vezetőséget választ a hétvégén. Az ügyvezető igazgatói poszt egyetlen jelöltje Zoltai Gusztáv, aki már húsz éve tölti be a tisztséget. Zsidó ifjúsági szervezetek közvetítést szerveznek a választásokról.
2011. 05. 14. 08:00
Gyöngyöspatára látogatott Pintér Sándor belügyminiszter és Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Helyi romák és nem romák a szemük láttára vesztek össze.
2011. 05. 13. 17:21
"Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető" - áll abban a javaslatban, amelyet a fideszes Lázár János és Balsai István terjesztett az Országgyűlés elé pénteken.
2011. 05. 13. 15:14
Már az alaptörvény jövő január elsejei hatályba lépése előtt a jelenlegi 11-ről 15 főre bővítené az Alkotmánybíróság létszámát a Fidesz. A javaslatot Lázár János és Balsai István terjesztette az Országgyűlés elé.
2011. 05. 13. 15:05
A Széll Kálmán Tervet végig kell vinni, de mivel jelentős kockázatokat tartalmaz, egyes részleteit jobban ki kell dolgozni. Ezt az IMF magyarországi képviseletének vezetője mondta, aki szerint a befektetők kíváncsiak a terv tényleges megvalósítására.
2011. 05. 13. 14:15
A Fővárosi Bíróság pénteken megszüntette az erzsébetvárosi ingatlanügyben megvádolt Hunvald György volt MSZP-s polgármester és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök előzetes letartóztatását.
2011. 05. 13. 13:39
Olvasói sztorik