Dancsó József fideszes képviselő benyújtotta azt az idei költségvetést módosító javaslatot, amely egységesíti a Mol-részvények vásárlása miatti és a stabilitási tartalékkal összefüggő múlt heti módosítókat.
Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet. A Fidesz alelnöke azt mondta, illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni.
Főpályaudvart építhetnek kínai cégek a jelenlegi Ferencvárosi pályaudvar helyére, cserébe megkaphatják több jelenlegi budapesti pályaudvar – a Nyugati, Keleti és Déli – épületét és telkét – erről a spekulációról ír a Magyar Nemzet.
A Népszava szerint előfordulhat, hogy "fondorlatos kommunikációs fogással" a Fidesz megteremti a lehetőségét annak, hogy a kórházi várólistákon való "sorban állás" pénzzel legálisan kiváltható legyen. A Magyar Nemzet kizárja ezt.
Kedden bocsátja részletes vitára a parlament a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényjavaslatot. Nem kétséges, hamarosan passzus születik: az a Makovecz Imre lesz az ország főművésze, aki szíve szerint kormányzóvá emelné Orbán Viktort.
Öt új taggal bővült az Alkotmánybíróság hétfőn. Az Országgyűlés rábólintott a posztra jelölt Szívós Mária, Dienes-Ohm Egon, Pokol Béla, Balsai István és Szalay Péter alkotmánybíró-jelöltek személyére. Paczolay Péter marad az elnök.
Az LMP képviselői nem vesznek részt az alkotmánybírák megválasztásában, a szavazólapokat sem veszik fel - mondta hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Mózes Ervin címzetes szegedi főjegyző felmentését és új jegyzői pályázat kiírását kezdeményezi a csongrádi megyeszékhely közgyűlésének Fidesz-KDNP-frakciója. Botka László (MSZP) polgármester szerint súlyos károkat okozna Szegednek a főjegyző leváltása.
A Jobbik egyedül Pokol Béla alkotmánybíróvá választását támogatja a hétfői szavazáson, a másik négy jelöltet "pártkötődésük" miatt nem - jelentette be Gyüre Csaba, az ellenzéki párt alelnöke hétfőn a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
"Európa nyit. És mi?" Ezt a kérdést teszi fel legújabb Facebook- bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. Közben a párt szóvivője azt írja a közösségi portálon, hogy a Jobbik pénzeli a volt kormányfőt.
Orbán Viktor az új alkotmánybírákról szóló, mai titkos parlamenti szavazás után tesz javaslatot hivatalosan az Alkotmánybíróság (AB) új elnökének személyére. A frakció már döntött.
A Magyarországon jogszerűen tartózkodó tibetiek és szimpatizánsaik tüntetésének hatósági kezelésével, valamint tibetiek adatellenőrzésével kapcsolatban indított vizsgálatot az ombudsman.
A népegészségügyi termékadóból összességében 20 milliárd forint bevétele származhat a költségvetésnek, a bevételt az egészséges életmód ösztönzésére lehetne majd fordítani - közölte Font Sándor (Fidesz), a törvényjavaslat egyik előterjesztője a számvevőszéki és költségvetési bizottság hétfői ülésén.
A SZEMA - Liberális Párt és az SZDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult, mert úgy vélik, jogszerűtlen hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította népszavazási kérdéseiket. Az LMP sem adja fel.
UV-B riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat - közölte az OMSZ légkörfizikusa. Tóth Zoltán azt mondta, szinte az egész országban nagyon erős, a riasztási érték (7,8-as) feletti lehet a sugárzás.
Hoffmann Rózsa a Magyar Hírlapnak azt mondta, kellő elszántságot, hitet kapott a folytatáshoz. Az oktatási államtitkár biztos abban, hogy az új felső- és közoktatási törvényt még idén elfogadja az Országgyűlés.
A Népszava szerint már az sem kizárt, hogy szükség esetén az állam megnyirbálja a nyugdíjakat, hiszen a kormány az ellátást attól teszi függővé, mennyi járulék folyik be.
"George Bush elnök 1989-es történelmi látogatása segített minket, magyarokat, a demokrácia létrehozásában; az Ön látogatása ma segíthet bennünket, hogy megakadályozzuk a felszámolását" – áll az egykori magyar demokratikus ellenzék részvevőinek Hillary Clintonnak címzett levelében.
A „lomizással” akár százezreket is lehet keresni, a festmény és régiség a legértékesebb, a főnöknek pedig dohánya van, de általában szomjas. A monitort tíz perc alatt szét lehet verni: úgy üsd és rúgd, ahogy csak bírod, és ott, ahol éred. Egyébként a tevékenység illegális, a lakók utálják, a közterület-fenntartónak pluszköltség. Lomtalanítás volt a hét elején Óbudán - riport.
Gyurcsány Ferenc a Facebookon gratulált az Orbán-kormánynak a Kína-politikája miatt. A szokatlan hangnemű bejegyzésben a volt miniszterelnök emlékezetet arra is, hogy Medgyessy Péter érdeme a keleti nyitás.