Belföld

Sínre tennék a kínaiakat?

Főpályaudvart építhetnek kínai cégek a jelenlegi Ferencvárosi pályaudvar helyére, cserébe megkaphatják több jelenlegi budapesti pályaudvar – a Nyugati, Keleti és Déli – épületét és telkét – erről a spekulációról ír a Magyar Nemzet.

Három fővárosi pályaudvar helyett egy Hauptbahnhof, azaz főpályaudvar – többek közt ez a hír kering vasutas szakmai berkekben a magyar–kínai gazdasági megállapodás aláírása után – írja a Magyar Nemzet. A lap érdeklődésére későbbre ígért információkat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. “Ugyanakkor maga Mr. China – azaz Fellegi Tamás fejlesztési miniszter – korábban újságíróknak azt mondta, hogy a kínai fejlesztési bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyitott a kínai vállalatok részvételével megvalósítandó magyarországi programok finanszírozására.”

Ezek lehetnek vasútfejlesztési célok, mint a ferihegyi gyorsvasút, vagy villamosítás, pályafelújítás, építés, berendezések cseréje, pályaudvarok renoválása. A folyosói értesülések szerint a magyar közlekedési kormányzat emellett elővette a több évtizedes Hauptbahnhof-koncepciót. A Magyar Nemzet emlékeztet arra, korábban felvetődött, hogy a budapesti fejpályaudvarokat – így nevezik a vasútnál a végállomásokat – felszámolják, és egyetlen külvárosi, nagyméretű, korszerű, újjáépített komplexumot hoznak létre. A terv alkotói legutóbb a ferencvárosi rendező pályaudvart szemelték ki központnak. A koncepció gyenge pontja, hogy a területnek jelenleg nincs metrókapcsolata – teszi hozzá a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik